Bajban az építőipar - már szervezik az újabb gazdasági csúcsot

Gazdasági Rádió, MTI, 2008. december 17. 14:23
Egyhangúlag elfogadta az Országgyűlés gazdasági bizottsága az elnök Podolák György (MSZP) azon javaslatát, hogy újabb - elsősorban az építőipart érintő - gazdasági csúcs létrehozását kezdeményezze a testület.

A gazdasági csúcs kidolgozására a bizottság Baráth Etele elnökletével munkacsoportot hozott létre. A munkacsoport feladata, hogy eldöntse: február 15-ig milyen keretek között valósulhat meg a gazdasági csúcs és melyek azok a kérdések, amelyekkel - a már elfogadott költségvetést figyelembe véve - az építőipari válsággal kapcsolatban foglalkozni kell. 

A bizottsági ülésén mind a kormánypárt, mind a Fidesz megtette javaslatait az építőipari válság enyhítésére, valamint számos meghívott szakmai szervezetnek is lehetősége nyílt javaslatainak megtételére a testület felé.

A kormány képviseletében Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára reagált a Fidesz korábbi javaslataira. 

A legnagyobb ellenzéki párt azt javasolta, hogy gyorsuljon az uniós pályázatok elbírálása, a 10 százalékos garanciaalap csökkenjen 2-3 százalékra, az uniós pályázatoknál adható előleg 10 százalékról emelkedjen 40 százalékra, a körbetartozás megfékezésére a követeléseket vásárolja meg kötelezően egy erre létrejött állami faktoringcég, a csődtörvény pedig úgy módosuljon, hogy adjon lehetőséget a bajba került építővállalatok átalakítására.

Az államtitkár elmondta: a kormány nyitott a csődtörvény módosítására, valamint támogatja a mértékét tekintve semmilyen jogszabályban nem meghatározott garanciaalapok mérséklését. Emellett cél az uniós támogatások elbírálásának jogszabályi keretek közötti felgyorsítása. Burány Sándor kiemelte, az építőiparban nem körbetartozásról, hanem lánctartozásról lehet beszélni, amelynek megszüntetése eltérő megoldásokat igényel a körbetartozások kezelésénél. A politikus az uniós pályázatoknál adható előleg 40 százalékra emelését kedvezőnek tartja, azonban nem az építőipar esetében, mivel ebben az ágazatban a projektgazda legtöbbször az önkormányzat és nem a kivitelező vállalat, így az előleget sokszor nem kapják meg hamarabb az építőipari cégek.

A gazdasági bizottság ülésén Matolcsy György (Fidesz) négy javaslatot tett az építőipari válság megoldására. A fideszes politikus a legnagyobb ellenzéki párt múlt heti javaslataival összhangban ismét a csődtörvény módosítását és az európai uniós források megítélésének és lehívásának gyorsítását kérte a kormánytól, mivel ezek a lépések szerinte nem kerülnek semmilyen többletköltségbe. Emellett javaslatot tett a lakás- és ingatlanpiac élénkítésére a korábbi adóvisszatérítések visszaállítása, az új építésű és 15-30 millió forint értékű használt lakások adóterheinek csökkentése révén. A politikus negyedik javaslataként a Magyar Nemzeti Banktól kért 1.000-1.200 milliárd forint értékű banki hitelállományt, amellyel az építőipari vállalatokat lehetne finanszírozni. 

Matolcsy György a bizottsági ülés után elmondta: a Fidesz kész az együttműködésre, azonban válságkezelést csak a kormány végezhet, amely jelenleg nem tesz meg mindent a helyzet enyhítésére.

 
 
article pic Utasbiztosítás - nem elég a bankkártya   Egyre többen veszik igénybe a bank-, vagy hitelkártyához kapcsolódó utasbiztosítást külföldi utazásuk során.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
19980
2.41 %
 
MTELEKOM
547
0.18 %
 
OTP
4110
-1.20 %
 
RICHTER
38850
1.44 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.16
-1.59
 
USD/HUF
220.50
-0.89
 
CHF/HUF
240.08
-1.46
 
EUR/USD
1.3154
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
114.71
-3.06 %
 
Arany
1734.00
-0.97 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 04.
szombat,
18:05
 
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Budapesti útdíj bevezetése vetődött fel a főváros és a BKV pénzügyi gondjainak a megoldására.
Ön szerint indokolt-e újabb közterhet kivetni a lakosságra és a vállalkozásokra?
Igen, hiszen az autósok éppúgy használják a főváros által karbantartott infrastruktúrát, mint a tömegközlekedésen utazók.
Igen, de semmiképpen sem egy általános útdíj formájában, mert az megöli a város közlekedését és gazdaságát.
Nem, mert az autósok már más formában, például a benzin jövedéki adójával hozzájárulnak az utak fenntartásához.
Nem, mert reformokkal és becsületes gazdálkodással előteremthető a szükséges pénz a már eddig kivetett közterhekből is.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu