Jön a rövidebb munkahét
Gazdasági Rádió, MTI, 2009. január 16. 10:30Légrádi Edit, a gyár szóvivője elmondta: a globális gazdasági válság a General Motors Powertain Kft.-t is sújtja, a recesszió miatt a szentgotthárdi gyár már a múlt év októberében kénytelen volt visszafogni a termelést, és megválni a kölcsönzött munkaerő jelentős részétől. A dolgozók most a munkaidő-csökkentés miatt kiesett időre, a szakszervezettel történt megállapodás szerint személyi alapbérük 50 százalékát kapják meg - részletezte a szóvivő.
Légrádi Edit ugyanakkor emlékeztetett arra: cégük rendkívüli rugalmasságát bizonyítja, hogy sikerrel igazítják a termelést a folyamatosan változó piaci viszonyokhoz, amelynek során mindent igyekeznek megtenni a vállalat számára rendkívül értékes, jól képzett munkaerő megtartásáért. Szólt arról is, hogy a General Motors szentgotthárdi gyára idén új piacra is exportál. Az év első négy hónapjában a gyár 18 ezer kész motort - 1,6 és 1,8 literes változtatható vezérműtengely-szögű modellt - szállít Kínába. "A kezdeti szállítmányokat további ezer darab 1,6 literes turbó modell követi az év végén" - tudatta.

A tavalyi év során 392 ezer 878 motort gyártottak Szentgotthárdon, amelyet európai Opel, Vauxhall és Saab autógyáraknak szállítottak. Ez közel 400.000 olyan új autó tulajdonost jelent Európa-szerte, akiknek járművében "szentgotthárdi szív" dobog - fűzte hozzá. Szavai szerint a GM szentgotthárdi gyára jelentős komponens kiszállítást is teljesít a világ több piacára is. Az elmúlt évben közel 200.000 megmunkált és szerelt hengerfej exportjára került sor Mexikóba és Koreába, amelyet ott ugyancsak 1,6 és 1,8 literes GM motorokba építettek be.
A gyártósorokról további megmunkált főtengelyek, hajtórudak és négyhengeres - a legmodernebb lézer-technológiával gyártott - blokkok kerültek Koreába, Mexikóba és Brazíliába. Ezekkel a termékekkel együtt a GM Powertrain-Magyarország Kft. összesen több mint félmillió megmunkált alkatrésszel járult hozzá a világ közép-kategóriás benzin-motorjainak gyártásához.
Kapcsolódó cikkek
Friss híreink
- NGM: jól működik a bérkompenzációs rendszer
- Óriásit ugrott a forint
- Elkerüli a széles nyomtávú vasút Magyarországot?
- Magyarország eredményes a veszélyes termékek felkutatásában
- Megugrott az ipari termelés az Egyesült Államokban
- Nemzeti védjeggyé válhat a Hotelstars
- Új gyártósort adtak át a Borsodi Sörgyárban
- Barroso: nem lehet módosítani a görög mentőcsomag feltételein
- Bankártanácskozás a hitelminősítők hatalmáról
- Pontosítanák a forgalmazói magatartást szabályozó törvényt
- A 150 milliárd dollárt is elérheti 2015-re a kínai külföldi beruházások értéke
- Görög válság - Merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- Tranzakciós illeték - Patai: lesz megállapodás a kormánnyal
- Már hiteles forgatókönyv Görögország eurótávozása
- Új Btk: "egységes és korszerű törvénykönyv a cél"
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Koncz Gábor
az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója Korábbi adásaink




