A válságban is aranyat ér az ásványvíz

Gazdasági Rádió, MTI, 2009. február 3. 13:43
A Szentkirályi Ásványvíz Kft. 11,6 százalékos nettó árbevétel-növekedést ért el tavaly az előző évhez képest - mondta Balogh Levente, a cég tulajdonos-ügyvezetője.

A Szentkirályi Ásványvíz Kft. a múlt évben 5,7 milliárd forint nettó árbevételt ért el, adózás előtti eredménye 150 millió forint volt.

Balogh Levente közölte: a cég annak ellenére tudta árbevételét növelni, hogy a magyar ásványvízpiac szűkült három százalékkal, a korábbi több mint egymilliárd literes fogyasztás 2008-ban 950 millió literre csökkent.

Matus István operatív vezérigazgató elmondta az idén ugyancsak két számjegyű növekedést terveznek a cégnél. Azaz tíz százalékot meghaladó árbevétel-növekedéssel számol a menedzsment. Előzetes kalkulációik szerint így a cég idei várható árbevétele eléri majd a 6,2-6,3 milliárd forintot. 

A Szentkirályi Ásványvíz Kft. a magyar piacon volumenben 12 százalékos piaci részesedéssel bír, míg az árbevételt tekintve ez a részarány 16-17 százalékos. 

A társaság tavaly mintegy 140 millió liter ásványvizet állított elő, míg az idén ez a mennyiség előreláthatólag elérheti a 160 millió litert a tulajdonos ügyvezető szerint.

Az operatív vezérigazgató utalt arra: a cég célja, hogy biztosítsa a dinamikus gazdasági fejlődés feltételeit. Ezért többek között a Szentkirályi Ásványvíz Kft. külföldön is szeretne termelő üzemeket létesíteni. Azt viszont nem közölte, hogy hol.

Barabás Imre, a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság geológus szakértője arról számolt be, hogy a cég megvizsgáltatta a szentkirályi ásványvízforrás eredetét, és azt több mint egymillió évesnek találták.

 
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.37
-0.11
 
USD/HUF
219.93
-0.09
 
CHF/HUF
240.81
-0.07
 
EUR/USD
1.3245
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.85
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu