Sereghajtóból az élbolyba?

Gazdasági Rádió, 2008. július 18. 21:51
Ahhoz szakképzés kell

Kiegyensúlyozott jövőkép, hosszú távú stratégia, kiszámíthatóság, tervezhetőség, az államadósság és költségvetési hiány sürgős lefaragása, oktatási stratégia kidolgozása - a Magyar Európai Üzleti Tanács legfrissebb jelentése szerint egyebek között erre lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország - régiós gazdasági besorolását illetően - sereghajtóból az élbolyba kerüljön.

A tanács elnöke, Takács János a Gazdasági Rádiónak elmondta: a gazdasági élet szereplői a szakemberhiány miatt képtelenek maximálisan kiaknázni az itt rejlő szellemi tőkét. A tizedik születésnapját ünneplő Magyar Európai Üzleti Tanács, a HEBC tagjai úgy vélik, hogy Magyarország tőkevonzó képességét, így a versenyképességét is jelentős mértékben javítaná, ha nagyobb hangsúlyt kapnának a szakképzések. Éppen ezért Takács János szerint az államháztartás konszolidációja mellett el kell kezdeni az oktatási reformot is.

Tóth Kata összeállításában először Takács Jánost, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnökét, majd Mészáros Zoltánt a Philips Hungary ügyvezető igazgatóját kérdezte.

A GKI legfrissebb tanulmánya szerint az első negyedévben javult Magyarország versenyképességi indexe, mégpedig 1,6%-kal. A GKI gazdaságkutató elmondása szerint ez a javulás a régiós középmezőnyt jelenti az ország számára. A magyar versenyképességi index növekedésének forrása a kivitel ütemének gyorsulása, a munkaerőköltségek csökkenése, illetve a forint euróval szembeni gyengülése volt.

Az index Romániában – az elmúlt évekhez hasonlóan -  kiugróan javult,  7 százalékponttal nőtt. – mondta a GKI kutatásvezetője.

Az üzleti környezetet mérő index viszont jelentősen csökkent az első negyedévben, és megközelítette a 2006-os mélypontot. Viszt Erzsébet kiemelte, hogy romlott az állami magatartás kiszámíthatóságára vonatkozó részindex értéke. Ez elsősorban az első negyedévre eső népszavazásra  és a kisebbségi kormányzásra vezethető vissza. A kutatásvezető hozzátette: emelkedett azoknak a száma, akik szerint az üzleti környezet bizonytalanabbá vált.

A két indexet negyedévente számolja a GKI gazdaságkutató intézet.

Viszt Erzsébet kutatásvezetővel Szabó Rezső beszélgetett.

 
 
article pic MNB: 527 millió euróval csökkentek a devizatartalékok Magyarország devizatartalékai 527 millió euróval 37,247 milliárd euróra csökkentek januárban, és még így is 3,632 milliárd euróval haladták meg az egy évvel korábbi állományt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közzétett adataiból.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19816
-0.42 %
 
MOL
20325
-0.66 %
 
MTELEKOM
542
0.37 %
 
OTP
4130
-0.41 %
 
RICHTER
39000
-0.89 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.51
-0.65
 
USD/HUF
221.88
-0.41
 
CHF/HUF
241.58
-0.26
 
EUR/USD
1.3150
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
115.90
-3.06 %
 
Arany
1719.00
-0.87 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 07
kedd,
18:05
 
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu