Ryanair - Hájadó nem lesz, de az utasok cipelhetik a csomagokat
Gazdasági Rádió, MTI, 2009. május 8. 18:15Mégsem vezet be pótdíjat a túlsúlyos utasok számára a Ryanair, de hogy mégse maradjon változtatás nélkül az utazóközönség, az ír fapados főnöke újabb ötlettel állt elő: jó lenne, ha az utasok saját maguk cipelnék bőröndjeiket a repülőgépig - és megérkezéskor onnan vissza -, ezzel ugyanis meg lehetne spórolni a csomagokat rakodó személyzetet.
A társaság április végén vetette fel, hogy a nehéz időkre tekintettel "hájadót" fizettetnének a túl nehéz utasokkal, miután egy közvélemény-kutatás során a megkérdezettek egyharmada voksolt az elhízott utasok "megbüntetése" mellett. Az ötlet azonban világszerte felháborodást keltett a sokféle pótdíj miatt egyébként is sokat bírált cég utasainak körében.
Végül a cég vezetése úgy döntött, hogy nem lenne most bölcs dolog bevezetni a "hájadót", amikor úgy is sok változtatást terveznek, például az év végéig valamennyi repülőtéren felszámolják a jegykezelő pultokat, helyette csak online lehet bejelentkezni.
Kapcsolódó cikkek
Friss híreink
- NGM: jól működik a bérkompenzációs rendszer
- Óriásit ugrott a forint
- Elkerüli a széles nyomtávú vasút Magyarországot?
- Magyarország eredményes a veszélyes termékek felkutatásában
- Megugrott az ipari termelés az Egyesült Államokban
- Nemzeti védjeggyé válhat a Hotelstars
- Új gyártósort adtak át a Borsodi Sörgyárban
- Barroso: nem lehet módosítani a görög mentőcsomag feltételein
- Bankártanácskozás a hitelminősítők hatalmáról
- Pontosítanák a forgalmazói magatartást szabályozó törvényt
- A 150 milliárd dollárt is elérheti 2015-re a kínai külföldi beruházások értéke
- Görög válság - Merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- Tranzakciós illeték - Patai: lesz megállapodás a kormánnyal
- Már hiteles forgatókönyv Görögország eurótávozása
- Új Btk: "egységes és korszerű törvénykönyv a cél"
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Koncz Gábor
az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója Korábbi adásaink




