Magyarország is küzd a génkezelt növények tartós tilalmáért

Gazdasági Rádió, MTI, 2009. június 22. 19:38
Az Európai Unió jogszabály-módosításának lehetőségét vetette fel tíz tagország annak érdekében, hogy nemzeti döntés alapján tartósan tilthassa vagy korlátozhassa a génkezelt növények köztermesztését.

A felvetést - amelyhez Ausztria, Bulgária, Ciprus, Görögország, Írország, Lettország, Litvánia, Málta és Szlovénia mellett Magyarország is csatlakozott - várhatóan az uniós környezetvédelmi miniszterek is megvitatják csütörtöki luxembourgi találkozójukon.

A kezdeményezők arra hivatkoznak, hogy a jelenlegi eljárás túlságosan bonyolult, a szabályozás, amely csak nemzeti védzáradékok révén, a tagországok többségének támogatásával teszi lehetővé a termesztés korlátozását, nem kielégítő. Rámutatnak arra is, hogy "sok tagországban a lakosság széles rétegeinek" negatív hozzáállása tapasztalható a génmódosított fajtákat illetően.

A kezdeményezők szerint az érvényes jogszabályok viszonylag kicsiny módosításával be lehetne vezetni azt a jogot, hogy egyes tagállamok nemzeti illetékességben korlátozzák az unióban egyébként engedélyezett génkezelt növények termesztését.

Az uniós tagországok eszmecseréin rendre éles vitákat vált ki a (kártevőkkel szemben ellenállóbb és bővebb hozamú, de a környezetre esetleg káros hatásokat is gyakorló) génmódosított növények tilalmának kérdése. A védzáradékot alkalmazó tagállamok nemzeti tilalmi döntéseit mindazonáltal az eddigi szavazások tanúsága szerint a többi tagország nagyobbik része támogathatónak tartja.

 
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19404
-1.62 %
 
MOL
19750
-2.20 %
 
MTELEKOM
530
-0.75 %
 
OTP
4039
-2.32 %
 
RICHTER
38985
-0.03 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
292.00
0.52
 
USD/HUF
220.65
0.63
 
CHF/HUF
241.36
0.48
 
EUR/USD
1.3245
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.56
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu