Jogtalan névhasználatért is fizethet a MÁV ÁBE

MTI, Gazdasági Rádió, 2009. augusztus 18. 16:33
A MÁV Zrt. 2006 óta sem tagsági, sem gazdasági kapcsolatban nincs a MÁV Általános Biztosító Egyesülettel (MÁV ÁBE), a biztosító jogtalanul használta a MÁV nevet - közölte a vasúttársaság az MTI-vel, annak kapcsán, hogy a MÁV által emiatt kezdeményezett perben megszületett a jogerős bírósági végzés.

A MÁV Zrt. azért fordult bírósághoz, mert úgy vélte, a MÁV Általános Biztosító Egyesület jogtalanul használta a MÁV nevet.

A vasúttársaság közleményében rámutat: a Fővárosi Bíróság kimondta azt is, hogy az egyesülethez kapcsolódó eseményekkel, illetve a tisztségviselőivel összefüggő hírekkel sem a MÁV Zrt., sem annak munkavállalói semmilyen formában nem hozhatók kapcsolatba.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a Magyar Államvasutak Zrt. alapítóként ugyan részt vett a MÁV Általános Biztosító Egyesület megalakulásában, azonban 2006 januárjában kilépett a biztosító egyesületből, és minden kapcsolatot megszakított a társasággal, majd közbeszerzési eljárás keretében új biztosító társasággal kötött szerződést.

A MÁV ÁBE 2000. október 26-án alakult, az 51 alapító tag közül csupán az egyik volt a Magyar Államvasutak, abban - a tagegyenlőség törvényi elvének megfelelően - a többi taggal egyezően mindössze 1 szavazattal rendelkezett, jogai megegyeztek más tagok jogaival.

A MÁV ÁBE alapszabálya szerint az egyesület saját vagyonával önállóan gazdálkodott, tartozásaiért saját vagyonával felelt.

A MÁV Zrt. 2006. január 26-án az egyesületből kilépett, ezáltal tagsági viszonya megszűnt. A MÁV Zrt. a MÁV ÁBE működésével és gazdálkodásával kapcsolatos döntéseire sem tagsági viszonya ideje alatt, sem annak megszűnését követően befolyást nem gyakorolt - hangsúlyozza a vasúttársaság.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2008. augusztus 15-ei hatállyal visszavonta a MÁV ÁBE tevékenységi engedélyét, és büntető eljárás is indult a biztosító vezetői ellen.
A MÁV Zrt. az ügy kapcsán kezdettől hangsúlyozta, hogy nincs közük a MÁV ÁBE biztosítóhoz, és az egyesület jogtalanul használja a nevüket.

 
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19406
-1.61 %
 
MOL
19750
-2.20 %
 
MTELEKOM
530
-0.75 %
 
OTP
4046
-2.15 %
 
RICHTER
38910
-0.22 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.84
0.36
 
USD/HUF
220.34
0.32
 
CHF/HUF
241.21
0.33
 
EUR/USD
1.3257
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.63
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu