Felülvizsgálják az előző kormány szerződéseit a bolgárok

MTI, Gazdasági Rádió, 2009. szeptember 3. 06:22
Jóváhagyta a bolgár parlament szerdán, hogy a korrupció elleni küzdelem jegyében széles körben felülvizsgálják a balkáni ország előző, szocialista kormánya által kötött szerződéseket, a költségvetésből kifizetett összegeket és a vezetői kinevezéseket.

A szófiai törvényhozás megszavazta egy vizsgálóbizottság felállítását, amelynek a feladata az lesz, hogy górcső alá vegye a Szergej Sztanisev vezette előző, szocialista kormány tevékenységének utolsó egy évét.

Bojko Boriszov az új, jobbközép irányultságú miniszterelnök és a mögötte álló erők a július 5-én tartott parlamenti választásokon azzal az ígérettel győztek, hogy felszámolják a széles körben elterjedt korrupciót, amely miatt az Európai Unió (EU) befagyasztotta a balkáni országnak járó támogatások egy részét. Az új kormány szeretné bizonyítani az EU-nak, hogy képes a korrupció visszaszorítására, el tud számolni a Brüsszelből érkező pénzekkel.

Boriszov már többször kijelentette, arra számít, hogy a vizsgálatok eredményeként vádat emelnek az előző kormány több minisztere ellen. A közelmúltban az keltette a legnagyobb figyelmet, hogy korrupció gyanújával vizsgálat indult az előző kabinet védelmi minisztere ellen.

A katonai ügyészség szerint Nikola Conev döntött több olyan szerződés megkötéséről, amelyek gyaníthatóan előnytelenek voltak a védelmi tárca számára, összesen 877 ezer dollárnyi kárt okoztak a bolgár államnak. A vizsgált szerződések között szerepel két limuzin beszerzése is, amelyeket állítólag azért festettek rózsaszínűre, hogy "menjenek" egy volt kormánytisztviselő lányának báli ruhájához. Sztanisev visszautasította a korrupciós vádakat, s úgy vélte, hogy az új kormány boszorkányüldözést folytat.

 
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.24
-0.24
 
USD/HUF
218.05
-1.97
 
CHF/HUF
239.80
-1.08
 
EUR/USD
1.3305
0.01
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.62
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu