Kiemelt támogatást várnak a rendvédelmi dolgozók
Gazdasági Rádió, MTI, 2009. szeptember 4. 12:24Kónya Péter közleményében azt írta: a szövetség felhívja a döntéshozók figyelmét arra, hogy nem lehet az ország biztonságát, a közbiztonságot az állampolgárok által is joggal elvártan megerősíteni, ha a fejlesztéseket csak egy rendvédelmi szervre - a rendőrségre - leszűkítve hajtják végre, míg a többi fegyveres és rendvédelmi szerv működőképessége - költségvetési források hiányában - tovább romlik.
Emlékeztetett: a nemzetbiztonsági szolgálatok, a vám- és pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtás, a tűzoltóság, a polgári védelem, a honvédség, a rendőrséggel együttesen biztosítják az ország biztonságát, a közrendet és a közbiztonságot.
"Az FRDÉSZ ezért elvárja, hogy az évek óta tartó elvonások helyett, a jövő évi költségvetésben minden fegyveres és rendvédelmi szerv személyi és dologi kiadásokra kiemelt támogatást kapjon" - tette hozzá.
Mint írta, ezzel összhangban az FRDÉSZ követeli, hogy 2010-ben állítsák vissza a fegyveres és rendvédelmi dolgozók 13. havi bérét, bruttósítsák fel a jövőre adókötelessé váló béren kívüli juttatásokat, valamint legalább a tervezett infláció mértékével, 4 százalékkal emeljék meg az illetményalapot és a közalkalmazotti bértáblát.
Friss híreink
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





