Kockázati tőke minden mennyiségben

Gazdasági Rádió, 2009. szeptember 10. 12:41
Leépítés és költségcsökkentés helyett új piacok meghódításán és az innováción keresztül vezet a kis- és középvállalkozások útja a kilábalás felé - ezt mondja az egyik legnagyobb hazai kockázati tőkelap vezetője.

Mára a bankok szinte kizárólag stabilan működő közép- vagy nagyvállalatokba helyeznek ki forrásokat. Ezzel szemben a tőkebefektető, vagyis a kockázati tőkés a vállalakozás sikeres közép és hosszú távú fejlesztését és működését tartja szem előtt. Ezért lenne érdemes a szakértő szerint a kis- és középvállalatoknak a kockázati tőke felé fordulni. A kis- és középvállalatok 85 százalékánál a válság a forgalom visszaesésében jelentkezett és közel 30 százalékuknál volt kimutatható a finanszírozási források elapadása. És akkor az új lehetőség.

18 pályázat érkezett be az augusztus 28-án lezárult Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram alapkezelőit kiválasztó kiírásra. A Nemzeti fejlesztési Ügynökség október 9-én hirdet eredményt a pályázó kockázati tőkealap-társaságok között. Összesen 40,5 milliárd forint forrást hirdettek meg a kockázati alapkezelők részére: az összeg 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát a magyar kormány adja. A nyertes alapkezelők az összeget legalább 30 százalékban magánbefektetőktől származó további forrással egészítik ki. Nem sokszor adódó lehetőség a kedvező finanszírozásra. Erről lesz szó a következő percekben.

Bruckner Zoltánnal, a Primus Capital Kockázati Tőkealap Zrt ügyvezető partnerével Nagy Károly beszélgetett a Gazdasági Rádió Forráskereső című műsorában. Itt hallgathatja meg az interjút.

A beszélgetés hossza:  12 perc

 
 
article pic MNB: 527 millió euróval csökkentek a devizatartalékok Magyarország devizatartalékai 527 millió euróval 37,247 milliárd euróra csökkentek januárban, és még így is 3,632 milliárd euróval haladták meg az egy évvel korábbi állományt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közzétett adataiból.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19737
-0.82 %
 
MOL
20295
-0.81 %
 
MTELEKOM
540
0.00 %
 
OTP
4105
-1.01 %
 
RICHTER
38800
-1.40 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.84
-1.32
 
USD/HUF
221.28
-1.01
 
CHF/HUF
240.98
-0.86
 
EUR/USD
1.3149
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
115.95
-3.06 %
 
Arany
1719.00
-0.87 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 07
kedd,
18:05
 
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu