Csányi bevásárolna a high-tech iparággá vált agráriumban
Gazdasági Rádió, 2009. szeptember 21. 12:59Csányi Sándor nem csupán a Herz szalámigyárat venné meg, hanem a tejiparban is hasonló akvizíciót tervez. A Pick Szeged Zrt. tulajdonosa a minőségi magyar termékeket népszerűsítő IV. Coop Rally-n rádiónknak azt mondta: szigorúbb ellenőrzésre van szükség a külföldről érkező élelmiszeripari termékek esetében, hiszen sok esetben kétes összetételű áruk kerülnek a magyar boltok polcaira.
Az OTP vezér hozzátette, hogy a magyar cégek a versenyben főleg a hagyományok és a fejlődés ötvözésével kerekedhetnek felül. A Pick Szeged is ezeknek a tényezőknek köszönheti, hogy már 140 éve jelen van a magyar piacon.

Csányi Sándor mindezek mellett kiemelte a technológia szerepét is. Amennyiben az élelmiszeripar nem követné a fejlesztési igényeket, akkor nemcsak hatékonyságban maradnának le, hanem a korszerű termékek előállítására sem lenne lehetőség.
Az élelmiszeriparban ugyanis a termékek 50 százaléka cserélődik le évente és a technológia pedig három- öt évente megújul. Éppen ezért csakúgy lehet talpon maradni, ha az alapanyag előállításától egészen a késztermék létrehozásáig minden fázist hatékonyan, korszerűen menedzselnek – vélekedett Csányi Sándor.
A Pick Szeged Zrt. tulajdonosa szerint a versenyt nem szabad kizárni, de biztosítani kell a korrekt körülményeket. Sok esetben viszont problémát okoz az, hogy a külföldi termelők a magyar piacot az otthoni zavarok levezetésére használják; lejárat előtti tartós termékeket adnak el nyomott áron. Csányi Sándor emellett azt is megemlítette, hogy a megfelelő szabályozás hiánya miatt számos esetben kerülnek kétes eredetű külföldi élelmiszerek a hazai polcokra.
Az OTP vezér elmondta, hogy hosszú távon gondolkodik az agrárszektorban is, éppen ezért létrehoztak egy új csoportosulást is (Bonafarm), de szóba került már a Herz megvásárlása és más tejipari akvizíciók is.
Csányi Sándorral a Pick Szeged Zrt. tulajdonosával Sipos Anikó beszélgetett.
Az interjú hossza: 5 perc 30 másodperc
Friss híreink
- Játékfüggők sajátos önkorlátozása válságban
- Berlin unióellenes hangulat elleni fellépést kér Orbántól
- Új díjak a k+f minősítésben
- A hidegben rontották a kandallók Budapest levegőjét
- Malév-csőd: előnyben az üzemanyagszállító és a catering
- Országértékelés: új stílus, de marad az egykulcsos adó
- A Bankszövetség 25 ezer ingatlan megmentését várja
- 130 ezer dolgozó bérkompenzációja inog
- Orbán: megrendítő volt a 2011-es év
- Munkahelyteremtés: középpontban a kis- és középvállalkozások
- Orbán: itt az ideje, hogy ne a dolgok után kullogjunk
- Az államháztartás 107,3 milliárd forint többlettel zárt
- Orbán: készek vagyunk megegyezni
- Orbán: ma már egyetlen nyugdíjasnak sem kell félnie
- Orbán kiállt az egykulcsos adórendszer mellett
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer Korábbi adásaink





