"A Bajnai-kormányt az utánam az özönvíz mentalitás jellemzi"
Gazdasági Rádió, MTI, 2009. október 6. 10:53
A benyújtott jövő évi költségvetés bevételi oldala túltervezett, kiadási oldala pedig alultervezett - jelentette ki Navracsics Tibor, aki szerint a kormány azzal számol, hogy el fogja veszíteni a választást, és valószínűleg csak 2010 első három hónapját akarja "valahogyan megoldani".
A Fidesz frakcióvezetője azután mondta ezt budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a Fidesz-KDNP-frakciószövetség hétfői ülésén részt vett Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, aki előadta az ÁSZ véleményét a benyújtott költségvetésről, illetve válaszolt az ellenzéki képviselők kérdéseire.
Navracsics Tibor szerint a jelenlegi kormányt "nem igazán érdekli", hogy ki jön utána, illetve, hogy aki utána következik, tudja-e az országot működtetni a választásokat követően. A Bajnai-kormányt az "utánam az özönvíz" mentalitása jellemzi, amikor ezekkel a kockázatokkal megpróbálja a parlamenten keresztülvinni a költségvetést - fogalmazott a frakcióvezető.
Friss híreink
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
BUX
19411
-1.59 %
MOL
19730
-2.30 %
MTELEKOM
529
-0.94 %
OTP
4050
-2.06 %
RICHTER
38980
-0.04 %
Forrás:
portfolio.hu
EUR/HUF
292.28
0.80
USD/HUF
220.65
0.63
CHF/HUF
241.63
0.75
EUR/USD
1.3253
0.00
Forrás:
portfolio.hu
Pénzváltó
Autoszektor.hu
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése
A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….
Tervezzük meg a 2012-es üzleti évünket!
Ahogy közeledünk a 2011-es év végéhez, lassan elérkezik az idő, hogy megtervezzük a következő üzleti évünket.
Véget nem érő történet Interjúalanyunk: Baán Barnabás, a Mahindra importőre
Új, nagyra törő tervekkel induló importőr cég látja el Magyarországon a Jaguar és a Land Rover márka képviseletét.
Autóhitel bankfiókból?
Az az ügyfél, aki manapság autófinanszírozást szeretne igénybe venni, autós honlapokon, újságokban és direkt megkeresésekben is egyre többször találkozhat a lízingcégek közvetlen ajánlataival. Az autókereskedők tudják, hogy ez számukra veszélyes helyzet…
Online marketing
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni?
A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Facebook vagy AdWords hirdetés?
Mostanában nagyon trendi dolognak gondolják a Facebookon való hirdetést, de nagyon sokan kizárólag az AdWords hirdetésekre esküsznek.
"Üdvözöljük honlapunkon!"
Számtalan honlapon olvasható a címben szereplő köszöntés. Pedig egyszerűen ez egy ódivatú, fantáziátlan nyitás. Egy honlap látogatója pár másodperc alatt eldönti, hogy bizalmat szavaz-e honlapodnak vagy sem. Ez alatt a 3-4 másodperc alatt olyat kell tudni mondani a kedves érdeklődőnek, ami felkelti a figyelmét és érdeklődését! Nem szabad elpazarolni 1-2 másodpercet ilyen köszönésekkel.
Hol teremnek a jó ötletek honlapunk fejlesztéséhez?
Első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy rendkívül nehéz kitűnni a gombamód szaporodó honlapok rengetegéből.
Online reklámköltésünk élére állított forintjai
Hirdessünk hatékonyan!
Az online sikerek kulcsa
Sokan az internetes aranybányát keresve mindenféle gyakorlat és hozzáértés nélkül belevágnak honlap fejlesztésekbe úgy, hogy végül nem érik el a céljukat.
Eredményes online hirdetések minimál büdzséből
Azok a cégek, amelyeknek már voltak eredményes online kampányaik, semmiképpen sem mondanának le az internetes megjelenéseikről. Sőt egyesek kizárólag az internetre építik a marketinget.
Sikerrecept a weboldalhoz
A titok az, hogy nincs titok. Ismerni kell az online marketing teljes eszközrendszerét, és aktívan, sőt proaktívan kell kommunikálni az oldal látogatóival.
Mitől "tetszik" a közösségi média?
Egyre több helyen olvasható, hogy a közösségi média illetve a cégek kommunikációjának erre a területre való kiterjesztése a 2010-es év nagy lehetősége és feladata.
Miért olyan népszerűek a fizetett keresőhirdetések?
A mérhetőség és a kiváló célozhatóság mellett sok kis- és középvállalkozásnak az is szempont, hogy akár havi pár ezer forintért már elérhető ez a hirdetési forma.
Intellektuális kalandtúra
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít
Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Az üzleti gondolkodó – ki ő és miért van rá szükség a gazdasági életben?
Casanovát nem azért tekintette mindenki nagy nőcsábásznak, mert ilyen irányú diplomája volt, hanem mert látszott rajta, hogy valamit nagyon tud a nőkről. Üzleti gondolkodó sem azért lesz valaki, mert elvégzett egy ilyen irányú iskolát, hanem mert mindenki érzi róla, hogy valamit nagyon tud a gazdaságról, annak a jövőben várható fő irányairól. Az üzleti gondolkodók a jövő fontos történeteinek kitalálói.
Hol vannak az online kommunikáció szakértői?
NET-WORKS online kommunikációs képzés a KÜRT Akadémián
Az online kommunikáció sokezer milliárdos üzlet, ennek ellenére kevesen vannak a téma felkent szakértői és még kevesebben tudnak valós üzleti eredményeket felmutatni. A KÜRT Akadémia NET-WORKS képzése 40 hazai és nemzetközi szakértő tudását és tapasztalatait gyúrta egy csomagba és felsorakoztatja az online kommunikáció teljes eszköztárát. A cél ambiciózus: a hazai vállalatok is képesek legyenek szabad szemmel is jól látható összegeket kiharapni a piaci lehetőségekből, az online marketing által.
Online kommunikációs olvasmánylista:
Minden, amit az online kommunikációról üzleti szempontból tudni kell – és mindenki, akit ismerni kell. Egy képzés, ami akkor kezdődik el igazán, amikor az előadások véget érnek…
Hogyan legyünk karizmatikus előadók?
Manapság kevés a sikerhez, ha valaki okos. A siker és az érvényesülés feltétele, hogy át tudjuk adni gondolatainkat.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink
Keresés az adásokban





