A Machu Picchu és a Sagrada Familia is veszélyben

MTI, Gazdasági Rádió, 2009. október 6. 18:13
A perui Machu Picchu ősi romjai, Antoni Gaudí barcelonai Szent Család-temploma és egy New Orleans-i általános iskola is bekerült a világ kulturális örökségének veszélyeztetett műemlékei közé - jelentette be a listát vezető alapítvány.

A veszélyeztetett műemlékek védelmére létesült nemzetközi alapítvány 2010-es listáján 47 ország 93 helyszíne szerepel, köztük egy butáni kolostor éppúgy, mint a connecticuti Merritt Parkway hídjai.

Az új lista felhívja a figyelmet arra, hogy a XXI. században a kulturális örökség megőrzésének új feladatai vannak, és ezek között rendkívül fontos szerepet játszik a "fenntartható gondnokság" - jelentette ki Bonnie Burnham, az alapítvány elnöke. Mint hangsúlyozta: a műemlékek védelmében szoros együttműködésre kell törekedni a helyi partnerekkel.

Machu Picchu

Az alapítvány szerint Gaudí 1880 óta épülő híres templomát, a Sagrada Familiát egy új barcelonai földalatti vasútvonal sodorta veszélybe. Az ingatlanfejlesztések áldozatává válnak az 1600-as években készült kiotói házak, az úgynevezett macsiják (machiya), amelyek Japán-szerte építkezési mintául szolgáltak. A Machu Picchuban az a számtalan látogató okoz felmérhetetlen kárt, aki éppen a turistalátványosság megtekintésére érkezik. A New Orleans-i iskola és a város St. Louis temetőjének állapota a Katrina hurrikán négy évvel ezelőtti tombolása óta hanyatlik.

A New York-i székhelyű alapítvány a kilencvenes évek közepe óta kétévente adja ki a veszélyeztetett műemlékek listáját. Ezt annak idején azzal a szándékkal állították össze, hogy a kulturális világörökség olyan helyszíneire hívják fel a figyelmet, amelyek az elhanyagoltság, a vandalizmus, háborús konfliktusok vagy természeti katasztrófák miatt kerültek bajba.

A legutóbbi, 2007-es listán már a globális felmelegedés is szerepelt a műemlékeket veszélyeztető okok között.

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19453
-1.37 %
 
MOL
19850
-1.71 %
 
MTELEKOM
528
-1.12 %
 
OTP
4060
-1.81 %
 
RICHTER
38950
-0.12 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.05
-0.43
 
USD/HUF
218.87
-1.15
 
CHF/HUF
240.49
-0.39
 
EUR/USD
1.3287
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.49
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu