Mi a legkapósabb a LEADER-programban?

Gazdasági Rádió, 2009. október 21. 20:12
Országszerte jelentős az érdeklődés a LEADER program támogatásai iránt.

A helyi termékek fejlesztése az egyik legnépszerűbb támogatási cél az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) IV. tengelyének intézkedése, a LEADER program keretében.

Erre alapozva az ország szinte minden szegletében terveznek projekteket, emellett jelentős az érdeklődés a turisztikai programok, a rendezvények és a képzések támogatása iránt is. A várakozásoknak megfelelően bőven érkeznek pályázatok a LEADER akciócsoportokhoz az október végéig tartó benyújtási szakaszban.

Országszerte jelentős az érdeklődés a LEADER program támogatásai iránt. Az uniós forrásokra mindenütt nagy a kereslet, és az egyik legfelkapottabb célterületnek a helyi termékek fejlesztése ígérkezik. Hagyományos vagy éppen újkeletű sajátosságaikra, a jellegzetes ételekre, italokra vagy árucikkekre szívesen építenek a helyiek, keresve az útját annak, miként tudják meglévő tudásukat és értékeiket vonzerőként is felvonultatni.

Elsősorban a civilek és az önkormányzatok pályázataira számítunk a Körösök völgyében, hiszen mindenekelőtt a térségi identitás megőrzésére, felfrissítésére koncentrál a Helyi Akciócsoport is. Olyan programokat és képzéseket támogatunk, amelyek a térség örökségéhez, sajátosságaihoz illeszkednek, és valamiképpen az itteni emberek mindennapjaihoz kapcsolódnak – emelte ki Debreceni Lajos, a Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. ügyvezető-helyettese. A környéken meghatározó a kisebbségek jelenléte: románok, szlovákok, németek is szép számmal élnek Békés megyében, így nem csoda, hogy a kulturális hagyományőrzésre szeretnének nagyobb összeget fordítani az ÚMVP IV. tengelyének forrásaiból. A helyiek például civil ház és művész-alkotóműhely létrehozásán fáradoznak, ezt segítené előkészítés alatt álló pályázatuk.

Debreceni Lajos elmondása szerint a vállalkozók is előszeretettel böngészik a meghirdetett kiírásokat, ők azonban inkább a III. tengely következő, novemberi fordulójára készülnek. A LEADER-ben leginkább a helyi termékek gyártóinak aktivitására lehet számítani. A térség zászlóshajójának tekintik a csabai kolbászt, s noha kétségkívül ez az országosan is legismertebb jellegzetes étele a vidéknek, korántsem ez az egyetlen. A helyi szlovákok jellegzetes eledele a cigányka, egy darált sertésmájból és kolbászhúsból készült étek, de szintúgy büszkék lehetnek a környékbeliek a messze földön ismert, hungarikum minősítést kiérdemelt békési pálinkára is.

Öt nyomvonal mentén kezdődhetnek meg a fejlesztések a Szatmár LEADER Egyesület akcióterületén. Ismételten középpontba kerülnek a turisztikai célú projektek, hiszen az ÚMVP keretében most elérhető források révén olyan beruházások indulhatnak a kelet-magyarországi térségben, amelyek kiegészítik a III. tengely által már kijelölt irányokat. Ezúttal a három napraforgós szálláshelyek kialakítása kezdődhet meg, hiszen a környéken számos olyan régi parasztház található, amely idegenforgalmi célokra kiváló, ám ennél magasabb kategóriába sorolásra aligha lenne alkalmas – részletezte az elképzeléseket Izsó Gabriella. Az akciócsoport munkaszervezetének vezetője hozzátette: szintén a turizmus élénkítését, de a helyi életminőség javítását is szolgálja a nagyobb érdeklődésre számot tartó környékbeli fesztiválok meghonosítása, illetve a már létezők továbbfejlesztése. Utóbbiak közé sorolta a nevezetes Szatmári Fesztivált, amelynek egyhetes programjai között például szilvalekvárfőző-versenyen mérhetik össze tudásukat a versenyzők, továbbá a Milotai Diófesztivál és a Gyarmati Vigasságok is legalább ilyen sikeressé tehető kezdeményezések. Az egyesület vezetői minden esetben arra ösztönzik a rendezvények szervezőit, hogy a lehető legnagyobb arányban helyi, vagy innen származó szereplőket kérjenek fel előadónak, és hasonlóképpen a körzetben élő kézművesek, iparosok, gazdák termékeit kínálják a vásárlóknak.

Az ifjúság megszólítása a másik központi LEADER-téma Szatmárban: az aprófalvas térségben sokhelyütt gondot okoz a fiatalok számára, hogy megfelelő szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget találjanak. Számukra szeretnének új programokat kitalálni, egyebek mellett egyhetes táborok és az igényeiket kielégítő hétvégi rendezvények formájában. – Kiemelkedő fontosságú a térség jövője szempontjából, hogy a felnövekvő generáció tagjai helyben maradjanak, amit minden lehetséges eszközzel megpróbálunk segíteni – magyarázta Izsó Gabriella.

A LEADER sarokpontjának számító képzési csomag a gasztronómiára fókuszál Szatmárban, e téren ugyanis igencsak van mire büszkének lenni a 75 települést összefogó térségben. A szatmári „slow food” program keretében a hagyományos ízek megismertetésére összpontosítanak: bemutatják, hogyan kell jól megtisztítani a zöldségeket, mire s miként használhatók azok, illetve milyen módon varázsolható a megfelelő minőségű alapanyagokból jellegzetes szatmári étel. Persze nem feledkeznek meg a közösségépítésről sem, amely nem merül ki a rendezvények támogatásában. Amennyiben arra van szükség és igény, a citerazenekar pályázhat hangszerbeszerzésre, vagy valamelyik civil szervezet a működését biztosító helyiségre, de száz hasonlóval folytatódhatna a sor. A marketing terén ugyancsak komoly előrelépéseket terveznek: első körben a térség arculatának megtervezését tűzik ki célul annak érdekében, hogy a második fordulóban már az aktív marketingeszközök latba vetésére koncentrálhassanak.

A LEADER legtöbb eleme iránt számottevő az érdeklődés Szatmárban, és öröm tapasztalni, hogy a civil szervezetek és az egyházak is serényen kérdezősködnek a lehetőségek iránt. Különféle helyi szerveződések alakulnak, érezhető az összefogás, ami a LEADER szemlélet talán legfontosabb összetevője. A kistelepülések önkormányzatai, a vállalkozók és a civil szféra képviselői együttműködésük révén sokkal hatékonyabban és eredményesebben köthetik össze egyes projektjeiket, hogy közösen nagyobb lendületet adhassanak vidékük fejlődésének.

Készült az Európai Unió, a Magyar Köztársaság Kormánya és az ÚMVP Irányító Hatósága támogatásával.

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap - a vidéki területekbe beruházó Európa

 
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.36
-0.12
 
USD/HUF
219.44
-0.58
 
CHF/HUF
240.64
-0.24
 
EUR/USD
1.3273
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.41
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu