Arab nagykövetekkel egyeztetett Balázs Péter
Gazdasági Rádió, MTI, 2009. október 22. 17:45A közlemény szerint Balázs Péter kijelentette: Magyarország elkötelezett az arab országokkal ápolt, komoly múltra visszatekintő kapcsolatai további fejlesztése mellett. Az arab világ kiemelt helyet foglal el az ország külpolitikájában. A cél a széleskörű együttműködést elősegítő, kedvező politikai légkör további javítása. A közel-keleti, észak-afrikai és Öböl-térség stabilitása, biztonsága és kiszámítható fejlődése Magyarország alapvető érdeke.
Magyarország a térség nagy konfliktusainak kezelésével kapcsolatban konstruktív és kiegyensúlyozott külpolitikát követ - olvasható a közleményben. A külügyminiszter szorgalmazta a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését, az arab befektetések magyarországi realizálását.
A miniszter a közlemény szerint rámutatott: az országban élő arab származású népesség nem jelentős számú ugyan, de társadalmi integráltságuk szintje nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő, ezért jelentős szerepet töltenek be kapcsolatépítésben. A közel-keleti és észak-afrikai régió nélkülözhetetlen a magyar kereskedelmi mérlegegyensúly fenntartásában is: az ország exportja 2008-ben csaknem 2,2 milliárd dollár volt, szemben a 118 milliós importtal.
A közlemény szerint az arab nagykövetek nagyra értékelték a közel-keleti kérdéssel kapcsolatban képviselt magyar álláspontot, s megköszönték Magyarország kiegyensúlyozó szerepét az Európai Unión belül. Javasolták, hogy fokozottabban vegyük igénybe az arab térség nyersanyagait energiaellátásunk diverzifikálása kapcsán. Szorgalmazták a kereskedelmi kapcsolatok további fejlesztését, különösen a magyar ipari és mezőgazdasági termékek exportját illetően.
Mindennek elősegítése érdekében további könnyítéseket javasoltak a személyek és áruk mozgásában Magyarország és az arab térség viszonylatában.
A találkozón a magyar külügyminiszter tájékoztatást adott Magyarországnak a szomszédos országokkal való kapcsolatáról, különös tekintettel a délkelet-európai térségre.
Friss híreink
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Emelkedtek a globális élelmiszerárak
- Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





