Vesztett a Sláger és a Danubius
MTI, Gazdasági Rádió, 2009. október 28. 12:03A médiahatóság az MTI testületi forrásból származó információja szerint egyhangúlag hozta meg a döntést szerdán, miután az SZDSZ által delegált Tímár János nem vett részt a határozathozatalban.
Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke - aki ebben a körben a médiatörvény szerint nem szavazhatott - azt közölte az MTI-vel: előzőleg a testület nem szavazta meg kizárási indítványait.

Közlése szerint csak Tímár János pártolta, hogy az Advenio formai okokból kizárását ismét fontolja meg a testület, akárcsak azt, hogy üzleti-pénzügyi tervének megalapozatlansága miatt e a társaság és az FM1 konzorcium ajánlatát is utasítsák vissza.
"Nem hinném, hogy ezzel zárul, valószínűbb, hogy ezzel kezdődik a botrány" - minősítette a döntést az MTI-nek Majtényi László, megemlítve, "akár el is lehet perelni" a két hullámsávot a most győztesnek nyilvánított két társaságtól.
Friss híreink
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





