A Sláger mindent bevet, hogy maradhasson
Gazdasági Rádió, MTI, 2009. október 28. 14:08Az ország, a rádió hallgatói és dolgozói számára is "szomorú nap" ez; "az eddig megszokott zenei műsor helyett Önök egy politikai beszélgetős műsort hallhatnak majd" - írják.
A legnagyobb összegű koncessziósdíj-ajánlatot a Sláger tette, a győztesnek kihirdetett műsorszolgáltató "ennek a töredékét sem képes kitermelni és befizetni" - állítják.

Mint írják, az ORTT döntésének következtében évi 670 millió forintnyi - nem részletezett - bevételtől esik el a költségvetés.
"Mivel politikai döntés született, súlyos kárt szenvedett a magyar demokrácia és sajtószabadság. A döntés súlyosan árt az ország nemzetközi megítélésének, egy olyan helyzetben, amikor Magyarországnak a rendszerváltás óta a legnagyobb szüksége lenne a külvilág rokonszenvére, a politikai befolyástól és a korrupciótól mentes befektetői környezetre" - írják.
Az Országos Rádió és Televízió testület (ORTT) szerdán, első menetben döntött a két országos kereskedelmi műsorszolgáltatási jogosultság odaítéléséről; a döntést egyhangúlag hozták meg, Tímár János (SZDSZ) nem vett részt a határozathozatalban, Majtényi László, a testület elnöke ebben a körben a médiatörvény szerint nem szavazhatott.
A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő - november 18-áig a Danubius Rádió által használt - jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, most a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre.
Friss híreink
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





