A GYSEV váltja a MÁV-ot tizenkét vasútvonalon
MTI, Gazdasági Rádió, 2009. október 31. 09:55A lap Antali Károly közlekedési kormánybiztos levelére hivatkozva azt írta: Andrási Miklósnak, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának lehetővé kell tennie, hogy a 607 kilométer vasútvonal bekebelezésére éhező GYSEV "haladéktalanul" megkapja a terjeszkedése tervezését segítő adatokat. A Népszabadság szerint a MÁV-nál a közlekedési miniszter állásfoglalására várnak.
A jövő évben 12 vasúton váltaná le a MÁV-ot a GYSEV - írta a lap, amely szerint a magyar-osztrák társaság egyszerre venné át a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében kiszemelt vonalhálózatot, az ezt használó személyszállító vonatok üzemeltetését, valamint az itt dolgozó 1.200 vasutast. Információik szerint a cég a terjeszkedését a határ túloldalán, Burgenlandban és Kelet-Stájerországban is megéreznék: a GYSEV az osztrák állami vasút öt - együttesen 183 kilométer hosszú - vonalát is szeretné megszerezni.

Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





