ITM, ATM vagy OTM - opció árazási alapok

Gazdasági Rádió, opcioguru.com, 2009. november 23. 12:35
Kiderül, hogyan legyen sikeres a kereskedésben néhány alapfogalom megismerése révén.

Most hogy már tudja, hogy kétféle alap opció létezik, a Call és a Put, bemutatom, hogy mi határozza meg egy opció árát. Mitől kerül annyiba, amennyibe kerül? Sokan teszik fel nekem ezt a kérdést, így az elkövetkezendő néhány blog bejegyzésben ezt fogom kifejteni.

Ismerkedjünk meg három kifejezéssel mielőtt nekiugrunk:

ITM – In The Money: az áron belül, alatt
ATM – At The Money: az árnál, akörül
OTM – Out of The Money: az áron kívül, azon túl
 
Magyarul, ezek azt határozzák meg, hogy az opció célára (strike) a mögöttes termék, részvény jelenlegi piaci árához képest hol tartózkodik. Mondok egy példát. Tegyük fel, hogy XYZ cég részvénye jelenleg 100. Nézzük meg, hogy ebben az esetben mi lehetne ITM, ATM, OTM egy Call esetében.
 
ITM: <100 (kisebb mint 100) 

ATM: ~100 (100 körül) 

OTM: >100 (100 fölött)

Tehát az ITM célár olyan célár, ami 100 alatt van. ATM olyan, ami 100 körül, OTM 100 fölött. Tehát a 99 vagy az alatt ITM, a 100 ATM, a 101 vagy afölött OTM.

Ebből kifolyólag ITM a legdrágább, ATM közepes áron, OTM a legolcsóbb.

Put esetében pont ennek az ellenkezője igaz:

ITM: >100

ATM: ~100 (körül)

OTM: <100

Ez azért van, mert a Call az ugyebár emelkedésre játszik, a Put pedig esésre.

Fentieken túl az opció ára két értékből tevődik össze.

Valós érték (intrinsic value)

Valós értéke csak ITM opciónak van. Vegyük az előző Call példát. Ha a piaci ár 100 és megnézem a 95-ös vételi opciót, akkor az alapból tartalmaz 5 valós értéket, ugyanis 100-95=5. Ez azt jelenti, hogy min. 5-öt fizetned kell az opcióért, hiszen nem adná ezt el neked senki olcsóbban, ha a piaci ár 100. Tehát a 95-ös Call opció 100-as piaci részvényár mellett biztosan 5 valós értéket tartalmaz.

Időérték (time value):

Az időérték mértéke elsősorban attól függ, hogy mennyi idő van hátra az opció lejáratig. A következő cikkemben fogom azokat a további paramétereket (greeks) elemezni, amik az időértékre hatnak. Most annyit érdemes megjegyezni, hogy ez az az érték, ami az idő függvényében változik. Ha kevés idő van hátra ez az érték közelít a nullához. Lejáratkor természetesen egyik opció sem tartalmaz időértéket, mindössze a valós értéken forog.

Vegyük az előző Call példát, de tegyük hozzá, hogy még két hónap van a lejáratig. Így a 95-ös vételi opció értéke nem 5 lesz, hanem annál több. Jelen esetben tegyük fel, hogy 6. Ahogy telik az idő, az időérték csökken, vagyis jelen esetben 6-5=1. Tehát itt az időérték 1, ami szépen lassan, napról napra csökken, ahogy közeledünk a lejárathoz. Ha az árfolyam nem mozdul el és lejáratkor is 100, akkor a 95-ös célárral rendelkező vételi opció ára 5 lesz.

Hogy tisztább legyen, nézzünk még 1-2 példát.

XYZ részvényárfolyama: 20
ITM: XYZ 2008 Aug 15 Call @ 6 (augusztusi lejáratú 15-ös célárú vételi opció XYZ cég részvényeire): vagyis 6-ba  kerül ez az opció. A 6-ból 5 valós érték és 1 a maradék időérték (20-15=5; 6-5=1). Mivel elég kevés van már hátra a lejáratig, ezért az időérték szépen lassan csökken. Ez is az egyik nagy veszélye a Call opciók tartásának egészen a lejáratig, de erről még nagyon sokat lesz szó.

ATM: XYZ 2008 Aug 21 Call @ 1: nincs valós értéke, hiszen a jelenlegi 20-as piaci árfolyam fölötti célárat választottunk. 1 az időérték, vagyis a hátralévő időtényező értéke. Ez az érték folyamatosan csökken és ha lejáratkor is 20 a részvény árfolyama akkor nyilvánvalóan egy 21-es vételi opciót semmit sem fog érni. Vagyis a teljes befektetésemet elbuktam. Ezért kell okosan megválasztani, hogy ITM, ATM vagy OTM opciót kötök-e. Ezekről is bővebben lesz még szó a későbbiekben, mert hiába jó az elképzelésed az alaptermék irányát illetően, ha rosszul választasz opciót, bukni fogsz. Ezért ezt a részt még sokat fogom elemezni a blogban.

OTM: XYZ 2008 Aug 25 Call - 0.5: szintén semmi valós érték, csak időérték. Ebben az esetben ráadásul messze is vagyunk a piaci ártól, mert az jelenleg 20 és én megvettem a 25-ös vételi opciót.

Sok kezdő opció trader esik abba a hibába, hogy OTM opciót vásárol, mert az OLCSÓ. Amikor megveszi valóban olcsó, de ha rosszul választotta ki és csak azért kötötte, mert olcsó, akkor lejáratkor ez nagyon sokba fog neki kerülni, hiszen elvesztette a teljes befektetett értéket, ha az opció OTM is maradt, vagyis ha nem ért el 25-öt vagy annál magasabb értéket az előző példában.

Put opciónál ugyanez az elv érvényesül, csak a fordított irányba. Vagyis ott akkor van valós érték egy opcióban, ha annak értéke magasabb a jelenlegi részvényárnál, hiszen eladásról beszélünk.

Következő cikkben elmesélem, hogy mitől függ még az opció időértéke. Nagyon-nagyon fontos ezeket megérteni, ahhoz, hogy el tudj kezdeni sikeresen opcióval kereskedni.
 
Tanulság:

ITM, ATM, OTM alapjaiban határozza meg az opció árát. Enélkül nem lehet sikeresen opciót kiválasztani és kereskedni.

A történet folytatását a Gazdasági Rádió honlapján is nyomon tudja követni, azonban ha már most késztetést érez Magában, hogy a többi fejezetet is elolvassa, azt regisztráció után az oldalamon teheti meg, melynek címe: http://opcioguru.com

További elérhetőségek:

skype: opcioguru

facebook: http://facebook.com/opcioguru

twitter: http://twitter.com/opcioguru

Ha kíváncsi a sorozatban eddig megjelent cikkekre, itt megtalálja:

2009.11.11. A két opciós főszereplő: Call & Put

2009.11.04 Opciós kereskedés: pro és kontra

2009.10.27 Opció - egykor a kiváltságosok fegyvere

2009.10.22 Piaci indikátorok - IV. rész

2009.10.14. Piaci indikátorok - III. rész

2009.10.07. Piaci indikátorok - II. rész

2009.10.02. Hogy érzi magát a piac? - avagy a piaci indikátorok

2009.09.22. Tőkeáttételes ETF - ...csak óvatosan!

2009.09.15.Opciós piac: a momentum és a technikai alakzatok

2009.09.08. Momentum divergencia a gyakorlatban

2009.09.01. "Analízis paralízis" - így igazodjon el az indikátorok között

2009.08.25. Mi mozgatja az árakat a tőzsdén?

2009.08.11. Technikai alakzatok - Fülescsésze

2009.08.05. Technikai alakzatok - Emelkedő zászló

2009.07.31. Technikai alakzatok - Fej és vállak padló

2009.07.15. Ennyi papírt nem tudok figyelni - szűkítsünk egy kicsit

2009.07.08. Tőzsdei stratégia - hogyan fogjon hozzá?

2009.07.02. Technikai elemzés - szélesedő háromszög

2009.06.25. Technikai elemzés - Dupla/tripla fenék

2009.06.18. Technikai elemzés - dupla/tripla tető

2009.06.09. Technikai elemzés - Csökkenő ék

2009.06.03. Technikai elemzés - Emelkedő ék

2009.05.27. Technikai elemzés - Csökkenő háromszög

2009.05.19. Technikai elemzés - Szimmetrikus háromszög

2009.05.13. Technikai elemzés - Emelkedő háromszög

2009.05.06. Technikai alakzatok - mik is ezek?

2009.04.28. "Trend is your friend" - újratöltve

2009.04.21. Támasz vs. ellenállás - újratöltve 3. rész

2009.04.14. Támasz vs. ellenállás - újratöltve 2. rész

2009.04.07. Támasz vs. ellenállás - újratöltve 1. rész

2009.04.01. A tőzsdei kereskedés nem játék - mire figyeljen?

2009.03.25. Tőzsdézés tét nélkül - üzleteljen virtuális pénzzel

2009.03.17. "Time is money" - így időzítse tőzsdei megbízásait

2009.03.12. Milyen megbízásokat adhatok a tőzsdén?

2009.03.04. Mégis, mi határozza meg egy részvény árát?

2009.02.25. Dúl a harc a részvénypiacon - kik között folyik a verseny?

2009.02.16. Hol találok charting weboldalakat?

2009.02.09. Milyen chart típusok léteznek?

2009.01.30. Mihez kezdjek a bőség zavarában?

2009.01.21. Folytassuk Amerikában, mik azok az indexek?

2009.01.13. A magyar piac unalmas - irány Amerika

2009.01.06. Miért beszél mindenki a "mozgó átlagokról"?

2008.12.23. Támasz vs. ellenállás - mik ezek a szintek?

2008.12.15. "Trend is your friend" - avagy ússzunk az árral

2008.12.08. Fundamentális kontra technikai elemzés

2008.12.01. A sikeres tőzsdei karrierhez vezető 10 alapelv

2008.11.24. Stíluskeresés - Ön befektető vagy trader?

2008.11.17. "Brokers make you broke"

2008.11.10. A garantált bukás elkerülése

2008.11.03. Az eső trend nem feltétlen jó belépési szint

2008.10.25. Tényleg akár én is vehetek részvényeket?

2008.10.20. Befektetési alapok -avagy az első rossz döntések egyike

2008.10.11. A pénz is csak egy fogalom - van fogalma róla

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19453
-1.37 %
 
MOL
19850
-1.71 %
 
MTELEKOM
528
-1.12 %
 
OTP
4060
-1.81 %
 
RICHTER
38950
-0.12 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.89
-0.59
 
USD/HUF
218.73
-1.29
 
CHF/HUF
240.16
-0.72
 
EUR/USD
1.3290
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.37
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 10.
péntek,
18:05
 
Péterfalvi Attila
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu