Orbán: nem veszünk át semmit, míg a kétes ügyek nincsenek kivizsgálva

Gazdasági Rádió, MTI, 2009. december 4. 15:24
Gyors, ütőképes kormányalakítással számol Orbán Viktor, aki szerint a jövő tavaszi átadás-átvételnek két ütemben kell lezajlania. A Fidesz ugyanakkor egy középtávú, 2-3 éves gazdaságfejlődési pályát szeretne felrajzolni, ennek viszont lesz hatása a költségvetésre is. A Fidesz elnöke a büdzséről azt mondta, hogy az egy futóhomokra épített költségvetés.

A Fidesz elnöke, a büdzsét nyílt levélben bíráló közgazdászokkal való találkozó után elmondta: az átadás-átvételnél először gyorsan át kell venni a "folyó ügyeket", a "régi ügyeket" pedig ki kell megvizsgálni.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: "addig nem veszünk át semmit, amíg az összes kétes ügy nincs kivizsgálva". Szerinte a pénzügyminiszternek és a gazdasági miniszternek a gazdasági élet szereplőinek bevonásával gyors leletet kell majd készítenie a költségvetés állapotáról.

Orbán Viktor Járai Zsigmonddal

Ezt követően kell majd eldöntenie, hogy a büdzsét módosítani kell, vagy újat kell benyújtani; a Fidesze elnöke azonban - mint mondta - ez utóbbira hajlik.

Kifejtette: a Fidesz középtávú, 2-3 éves gazdaságfejlődési pályát szeretne elrajzolni, ennek lesz hatása a költségvetésre; ehhez a pályához kell majd igazítani a "magyar gazdaság hajójának iránytűjét" a következő években.

Orbán Viktor kitért arra, hogy olyan európai gyakorlatokat tanulmányoz, amelyek a kiszámíthatóságot biztosítják több évre előre a gazdaságban.

Fix pontokhoz igazodó gazdasági tervezésre van szükség, de ez nem veszi el a képviselők jogát attól, hogy évről évre a konkrét tételeket megvitassák - közölte a pártelnök.

A 2010-ES KÖLTSÉGVETÉS FIKTÍV KÖLTSÉGVETÉS

Orbán Viktor szerint egyértelművé vált az a gyanú, hogy a hétfőn elfogadott jövő évi büdzsé egy fiktív költségvetés, s ezért - mint mondta - meg kell találni annak lehetőségét, hogy felelősségre lehessen vonni azokat az embereket, akik "nyilvánvalóan, szándékosan, valótlan számokra építve, fiktív költségvetést" fogadtatnak el a parlamenttel.

Orbán Viktor arra kérte a közgazdászokat, állítsanak össze egy olyan kiadványt, amelyből kiderülne, mit jelentenek a "trükkök százai", hogyan verik át az embereket, a külföldi befektetőket, a nemzetközi szervezeteket. "Mi nem akarunk ezen a nyomtávon haladni tovább" - tette hozzá. Szerinte egy ilyen, valós számokat tartalmazó füzet nemcsak a mostani kormány számára lehet mementó, hanem figyelmeztető lehet következő kabinetek számára, és emlékeztető mindenkinek, aki Magyarországon érdeklődik a közügyek iránt.

Mint közölte: világossá kell tenni, hogy nem Magyarország hazudik, hanem a szocialista kormány. Magyarország megbízható, csak a mostani kormánya nem - fűzte hozzá.

A pártelnök úgy fogalmazott: a büdzséről - még mielőtt működésbe lépne - meg lehet állapítani, hogy hiányzik mögüle a valóság, egy "futóhomokra épített" költségvetés. Hangsúlyozta: a költségvetés nem gyerekjáték, nem lehet vele szórakozni, trükközni, ugyanis ha trükköket tartalmaz, veszélybe sodorja az ország gazdaságát, az emberek gazdasági és szociális biztonságát.

Orbán Viktor szerint fontos, hogy a mai találkozó megtörtént, mert a mai napig gyakran működik egy rossz kompromisszum, egy rossz üzlet, mely szerint Magyarországon a közgazdász-társadalomban nem szokás nyíltan és egyenesen beszélni; "állandóan elkennek, mismásolnak". Most van néhány közgazdász, aki ezt a magatartást felmondta - jegyezte meg.

A Fidesz elnöke kifejtette: amikor meghallotta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországgal foglalkozó képviselőjének azt a mondatát, hogy a 2010-es költségvetési hiány mértéke a következő kormány gazdaságpolitikájától függ, "akkor, ha Almunía iskoláján nem estem volna át 2006-ban, akkor lehet, hogy a meglepetéstől hanyatt esek".

Mindezzel kapcsolatban kijelentette: a következő évi büdzsé hiányszámaiért azok felelnek, akik ezt a költségvetést elkészítették, és akik nemzetközileg legitimálták a valótlan számokat. "Mi az IMF-fel megállapodásra törekszünk (...), de azt nem lehet múltbeli bűnök alapján megtenni" - tette hozzá.

Orbán Viktor a Malév állami tulajdonlására vonatkozó felvetésre reagálva szólt arról is, hogy szerinte a Malév nemzeti érték, de egy következő kormánynak, akármilyen megoldást választ is a cég megerősítésére, először "rács mögé kell juttatnia azokat, akik ellopták onnan a pénzt".

Azon felvetésre, hogy sajtóhírek szerint az osztrák állam jelentősen növelné befolyását a GYSEV-ben, a pártelnök úgy reagált: ha igaz az a hír, hogy a GYSEV-en belül egyharmad tulajdonnal rendelkező osztrákok extra jogokat kapnak, a magyar állam vagyonértékű jogait pedig csökkentik, és ellenszolgáltatás nélkül az osztrákokét növelik, az bűncselekmény, "disznóság". Ha bekövetkezik, nem fog következmények nélkül maradni - mondta.

"Kapuzárási pánik van, ami pénzt még lehet, kilapátolni, ami gyanús ügylet van még, végigvinni" - összegezte a jelenlegi helyzetről kialakult véleményét Orbán Viktor.

Járai Zsigmond volt jegybankelnök a konzultáció után azt mondta: a jövő évi költségvetés tragikus, a következő kormánynak "kemény nehézségekkel" kell majd szembenéznie.

Ismert közgazdászok, köztük az Orbán-kormány időszakának több magas rangú állami vezetője múlt szombaton nyílt levélben szólította fel az országgyűlési képviselőket arra, hogy ne szavazzák meg a 2010-es költségvetési javaslatot, "ne sodorják újabb veszélybe az országot". (A jövő évi büdzsét hétfőn 201 igen, 179 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül elfogadta a Ház.)

A több országos napilapban megjelent, az Országgyűlésnek címzett nyílt levél szerint a Bajnai-kormány büdzséje "ugyanúgy rossz irányba viszi a magyar gazdaságot, mint a Gyurcsány-kormány által készített trükkös költségvetések".

A 29 aláíró között van Járai Zsigmond, Bod Péter Ákos, aki az Antall-kormány ipari minisztere, majd az MNB elnöke volt, Szapáry György volt MNB-alelnök, aki jelenleg a Fidesz nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszerének kiépítésén dolgozik. Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke volt az Orbán-kormány időszakában, Szász Károly pedig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét vezette akkoriban.

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19453
-1.37 %
 
MOL
19850
-1.71 %
 
MTELEKOM
528
-1.12 %
 
OTP
4060
-1.81 %
 
RICHTER
38950
-0.12 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.98
-0.50
 
USD/HUF
218.80
-1.22
 
CHF/HUF
240.31
-0.57
 
EUR/USD
1.3291
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.30
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 10.
péntek,
18:05
 
Péterfalvi Attila
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu