Bokros: rossz szolgáltatásokat kapunk az államtól
Gazdasági Rádió, 2009. december 4. 19:30A közgazdász példaként említette a balti országokat, ahol a belső fogyasztás, a lakossági hitelfelvétel és az export táplálta a gazdaságot.
Bokros Lajos szerint fontos tudni, hogy bizonyos országokhoz képes hazánk sokkal jobb helyzetben van. Ez azonban nem adhat okot elbizakodásra, hiszen mindenkinek más körülmények között kell helyt állnia ebben a nehéz időszakban.

A Közép-Európai Egyetem professzora szerint Magyarország a szlovákokkal, a horvátokkal is kiállja az összehasonlítás próbáját. A közép-európai térségből egyedül Csehország, aki talán kedvezőbb helyzetben van (kisebb gazdasági visszaesés, alacsony munkanélküliség).
Bokros Lajos úgy véli, hogy a hazai export visszaesésének hátterében konjunkturális probléma áll, és nem strukturális. A magyar kivitel szerkezete ugyanis korszerű és világszínvonalú. Ukrajnában azonban már korántsem ilyen a kedvező a helyzet, hiszen a keleti szomszédunk ezidáig egy mesterséges konjunktúrát élvezett azáltal, hogy szubvencionált olcsó energiát kapott Oroszországtól.
A balti-országok a saját növekedésük csapdájába sétáltak bele – hangsúlyozta a Közép-Európai Egyetem professzora. Hozzátette: ezek az országok anélkül tudtak magas növekedést elérni, hogy a költségvetés hiányt mutatott volna. A magánszektor hitelfelvétele, a fogyasztás, valamint az export hajtotta ezt a növekedést.
Magyarország esetében pedig éppen, hogy a költségvetési túlköltekezés próbálta helyettesíteni a magánszektor beruházásait, és exportját. Ez azonban eredménytelennek bizonyult, hiszen az állam ezáltal a magángazdaság növekedési lehetőségeit is csökkentette.
Bokros Lajos szerint a lengyel gazdaság helyzete jó példa, arra, hogy a belső piac felértékelődik, ha a külpiaci konjunktúra lanyhul. A lengyel belső piac dinamikáját tovább élénkítette az is, hogy több fogyasztás növelő reformot hajtottak végre a válság előtt. Hosszú távon azonban ők sem tudják csak erre alapozni növekedésüket.
A Közép-Európai Egyetem professzora rádiónknak úgy nyilatkozott, hogy Magyarország túlérett a szerkezeti reformokra. A hihetetlenül rossz szerkezetű államháztartás ugyanis a magánszektor kezdeményezéseit is agyon nyomja. Hozzátette: iszonyatosan rossz szolgáltatásokat kapunk a fejnehéz államtól, így nem lehet csodálkozni azon, hogy a növekedési tartalékok kiszáradnak.
Bokros Lajost, a Közép-Európai Egyetem professzorával Andor Attila beszélgetett.
A riport hossza: 7 perc 50 másodperc
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
péntek,
18:05
Péterfalvi Attila
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke Korábbi adásaink





