Rossz meglepetés, megugrott az infláció
Gazdasági Rádió, MTI, 2009. december 11. 09:17A maginfláció év/év alapon 5 százalékkal emelkedett, a 12 havi nyugdíjas fogyasztóiár-index mutató 4,8 százalék volt. Az idei év első tizenegy hónapjában átlagosan 4,1 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.
Tavaly novemberben a 12 havi áremelkedés 4,2 százalék volt, az egyhavi index ugyanakkor 0,2 százalékos csökkenést mutatott.
A tavalyi alacsony havi bázis mellett idén novemberben októberhez képest emelkedtek az élelmiszerárak 0,6 százalékkal, az üzemanyagárak 3,9 százalékkal, ugyanakkor a vezetékes gáz ára 4,5 százalékkal, a távfűtésé pedig 2,8 százalékkal csökkent - mutatott rá az infláció összetevőire Minarik Borbála, a KSH főosztályvezető-helyettese.

Az elmúlt 12 hónapban az élelmiszerárak az átlagnál kisebb mértékben, 3,3 százalékkal nőttek. Ezen belül egyaránt 11,6 százalékkal drágult a tojás és a kávé, 9,9 százalékkal a kolbász és a párizsi, és 7,3 százalékkal emelkedett a házon kívüli étkezés ára. Ugyanakkor 18,6 százalékkal csökkent az étolaj, 10,6 százalékkal a sajt, 7,9 százalékkal a tej ára.
Az átlagnál gyorsabban, 10,1 százalékkal nőttek a szeszes italok, dohányáruk árai. Az üzemanyagoknál 8,8 százalékos, a gyógyszereknél 8,5 százalékos éves áremelkedést regisztrált a KSH. A szolgáltatások ára átlagosan 5,9 százalékkal emelkedett, ezen belül a szemétszállítás 15,7 százalékkal, a vízdíj 11,6, a csatornadíj 11,5 százalékkal. A háztartási energia 12 hónap alatt 2 százalékkal drágult, ezen belül az elektromos energiáé 10,7 százalékkal, miközben a távfűtés ára 1,8 százalékkal, a vezetékes gázé 4,4 százalékkal csökkent.
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





