Felpörgött a hazai külkereskedelem
MTI, Gazdasági Rádió, 2009. december 23. 09:06Az adatok jobbak lettek az előzetesen közöltnél, korábban a KSH októberre 464 millió euró, az első tíz hónapra 3.778 millió euró aktívumot számolt. Az idén a külkereskedelem január kivételével minden hónapban többlettel zárt.
A közlemény szerint 2009. októberben a külkereskedelmi forgalom exportvolumene az előző évi alacsony bázishoz viszonyítva 3, az importé 9 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Január-októberben a volumencsökkenés a kivitelben 15, a behozatalban 21 százalék volt az előző év első tíz hónapjához képest.

A külkereskedelmi forgalom legnagyobb hányadát adó árufőcsoport, a gépek és szállítóeszközök exportvolumene a vizsgált időszakban 18, az importé 23 százalékkal esett vissza a 2008 első tíz hónapjában mért adatokhoz képest. Az árufőcsoporton belül a legnagyobb volumencsökkenés a közúti jármű forgalmában volt, az export közel kétharmadára, az import felére esett vissza. Ezzel szemben a híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek kereskedelme a tárgyidőszak egészét tekintve alig változott, úgy, hogy a kivitelében már június, behozatalában pedig augusztus óta kétszámjegyű bővülést regisztráltunk.
A feldolgozott termékek kivitelének és behozatalának volumene 2009. január-októberben 12, illetve 18 százalékkal volt kevesebb, mint 2008 azonos időszakában. Az árufőcsoporton belül a legnagyobb visszaesést, mintegy 40 százalékot a vas- és acél kereskedelmében mérte a KSH, bár a csökkenés mértéke októberben mindkét forgalmi irányban mérséklődött, s 20 százalékkal esett vissza. A gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek volumene kismértékben meghaladta az előző évi szintet.
Az energiahordozók importvolumene az árszint 9 százalékos mérséklődése mellett 2009 első tíz hónapjában 24 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az árufőcsoporton belül a legnagyobb volumencsökkenés a természetes és mesterséges gázoknál mutatkozott, míg a kőolaj és kőolajtermékek esetében a visszaesés az átlagnál kisebb mértékű volt. Egyedül a villamos energia behozatala nőtt az elmúlt év azonos időszakához képest.
Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene a vizsgált időszak egészét nézve alig változott, az importvolumen 7 százalékkal esett vissza. A kivitel legnagyobb hányadát adó gabona és gabonakészítmények exportja ugyan összességében még növekedést mutat, de az utolsó négy hónapban a tavalyi volumen közel kétharmadára esett vissza, míg az importé 2009. január-októberben 12 százalékkal csökkent a KSH adatai szerint.
A volumenhordozó árucsoportok közül az állati takarmány, a zöldségféle és gyümölcs behozatala visszaesett, míg az élő állat, a hús és húskészítmény forgalma mindkét irányban meghaladta az előző év azonos időszaki szintet. Az Európai Unióba irányuló kivitel és az onnan érkező behozatal volumene 2009. január-októberben 14, illetve 21 százalékkal volt kisebb, mint a bázisidőszakban.
Január-októberben az EU-n kívüli országok esetében a volumen mindkét forgalmi irányban közel ötödével esett vissza. Az idén az első tíz hónapban a forgalom forintban mért árszínvonala exportban 4, importban 3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva, a cserearány 1 százalékkal javult. A forint a főbb devizákhoz képest 15 százalékkal gyengült, ezen belül az euróhoz mérten több mint 13, a dollárhoz viszonyítva 24 százalékkal. A külkereskedelmi termékforgalom devizaárszintje az előző év azonos időszakától mintegy 10 százalékkal maradt el.
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
péntek,
18:05
Péterfalvi Attila
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke Korábbi adásaink





