A katasztrófának még nincs vége
Gazdasági Rádió, MTI, 2009. december 28. 07:21Az OKSZ főtitkára elmondta, hogy a 2007 és 2008 után 2009 már a harmadik katasztrofális éve lesz a kereskedelemnek.
A szövetség a 2009. évre szóló előrejelzésében még azzal számolt, hogy a GDP 6-7 százalékos csökkenése esetén a kereskedelmi fogyasztás is ilyen mértékben esik majd. Ehhez képest nagyobb lesz a kereskedelem visszaesése, a háztartások fogyasztási volumene az idén az I-III. negyedévben 7,9 százalékkal csökkent - mutatott rá a főtitkár.

Kifejtette: az idén az első félévben a kereskedelem forgalma még hónapról hónapra fokozatosan esett vissza, viszont a második félévben - július és szeptember között - óriási zuhanás történt. Például az élelmiszerek forgalma 7-8 százalékkal esett vissza ezekben a hónapokban, az iparcikkeké 10 százalékkal, ezen belül a tartós cikkeké 15-18 százalékkal mérséklődött. A járműveknél 50 százalék feletti volt a visszaesés.
A főtitkár értékelése szerint a második félévre már elfogytak a háztartások tartalékai, nagy volt a munkanélküliség, a bankok nehezebben hiteleztek, a vásárlók óvatosabban vették fel a hitelt. A decemberi kereskedelem is gyengébb a tavalyinál és a tavalyelőttinél. A 2010-es első félév kilátásai is nagyon rosszak, mivel a gazdaság teljesítménye - a kormány előrejelzése szerint is - nem fog növekedni. A fogyasztás ehhez igazodik, és nincs olyan tényező, amely azt vetítené előre, hogy összességében a fogyasztás egésze növekedne - tette hozzá.
Vámos György úgy fogalmazott, hogy a kereskedelemnek 2010 már a negyedik szűk esztendeje lesz, ez azt jelenti, hogy nagyon kimerültek a tartalékok. A jelenlegi akciókat is kényszerből hirdetik meg a kereskedők, mert valamivel be kell csalogatni a vásárlót.
Az érdekképviselet főtitkára szerint azzal is számolni kell, hogy csökken a kereskedelmi értékesítő helyek száma. Míg 2006 előtt több mint 165 ezer kiskereskedelmi értékesítő hely volt Magyarországon, addigra számuk 2008. végére 158 ezerre csökkent. Előzetes információk szerint az idén az első félévben a tendencia folytatódott, néhány ezerrel kevesebb lett az üzletek száma, a második felében pedig a nagyobb piaci visszaesés miatt tovább csökkenhet a boltok száma.
Az áfa év közbeni megemelését katasztrofálisan rossz döntésnek nevezte Vámos György, ennek véleménye szerint jelentős szerepe volt a kereskedelem második félévi zuhanásban. Az áfakulcs emelése a termékek többségénél eltérő mértékben megjelent a fogyasztói árakban is. A kereskedők egy részének lehetősége volt ugyan a forint árfolyamának kedvező alakulásából ellentételezni az áfa-emelkedést, míg másik részük a szezonális hatást tudta kiszűrni, például a mezőgazdasági termékeknél. Az áfakulcs emelése azonban a fogyasztás csökkenésén túl a "feketézéshez" is hozzájárult.
Az áfaemelés ugyanakkor rontja a vállalkozások belpiaci versenyképességét - mutatott rá Vámos György. A kilábalás indulásakor a magyar gazdaság szereplői számára a magas áfa-kulcs versenyképességi hátrányt jelent a piaci versenyben.
Kapcsolódó cikkek
- Tovább mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom
- Euróövezet: csökkent a kiskereskedelmi forgalom
- Kína lecsapott - vége a névtelen online kereskedésnek
- Csökkent az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma
- Élénkítőt nyomnak magukba a magyarok
- A Tesco áll a toplista élén, utána jön a CBA és a Coop
- A vártnál jobban magához tért az amerikai kiskereskedelem
- Miskolcon terpeszkedik a Tesco
- Biztos, ami biztos - az Univer visszahívta a bébiételeit
- Hatalmasat bukhatnak a román üzletláncok
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





