Meglódult az infláció az eurózónában
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. január 5. 11:52Az Eurostat ma ismertetett első becslése szerint a fogyasztói árak 0,9 százalékkal emelkedtek decemberben az egy évvel korábbihoz képest. Novemberben 0,5 százalékos volt a tizenkét havi drágulás.
A megelőző hónapokban még csökkentek az árak: októberben 0,1 százalékkal, szeptemberben 0,3 százalékkal, augusztusban 0,2 százalékkal.
A decemberi további drágulást elsősorban a kőolaj árának emelkedés idézte elő, ez 0,4 százalékponttal járult hozzá a fő inflációs mutatóhoz.
Elemzők szerint a következő hónapokban kissé tovább növekedhet az infláció az euróövezet 16 országában, de még az Európai Központi Bank 2 százalékos célszáma alatt marad, hacsak nem ugrik meg a kőolaj ára. Fontos szempont, hogy a munkanélküliség bővülése miatt lefékeződik a bérek növekedése, korlátozva a fogyasztást, és ezzel féken tartva az inflációt.
Mindent egybevetve az elemzők szerint az esetleges defláció még mindig nagyobb kockázatot jelent az euróövezet gazdaságai számára, mint az infláció.
Friss híreink
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





