A CIB-re is berágott a felügyelet

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. január 6. 20:38
Egymillió forint bírságot rótt ki a CIB Bank Zrt.-re egyes jogszabályok megsértése miatt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egy panaszbejelentésre indított vizsgálat nyomán.

A felügyeleti vizsgálat azt kívánta megállapítani, hogy a CIB a panaszossal fennálló üzleti kapcsolata során betartotta-e a törvényi és saját szabályzatában foglalt rendelkezéseket.

A panaszos jelzése szerint a bank rossz fedezettségi adatokat közölt vele két héten keresztül.

A CIB nyilatkozatában a tévedést elismerte. A bank a nyilatkozat szerint adminisztrációs hiba következtében 2008. május 20. és június 4. között a napi pozíciójelentéseket hibás tartalommal adta meg, az ügyfélfedezettségi mutatót rosszul számították ki, a valós értéknél magasabb értéket mutatott. A hiba felfedezését követően az ügyfelet értesítették, illetve belső vizsgálatot folytattak le. 

"Az ügyben lefolytatott belső vizsgálat megállapítása szerint a bank hibás adatközlésének időszaka alatt ügyfelünk olyan határidős pozíciót nyitott, amelyet valós fedezeti adat alapján nem nyithatott volna meg. Ezen ügylet az ügyfél számára veszteséget okozott" - idézi a nyilatkozatot a PSZÁF határozat. 

A felügyelet szerint a bank nyilvántartási rendszerében pontatlanul mutatta ki, és ügyfelével tévesen közölte az általa nyújtott óvadék mértékét, megsértve a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvény (Bszt.) rendelkezéseit. 

A PSZÁF megállapította, hogy a jogszabálysértő magatartásból eredő kártérítési igény elbírálása ugyan nem tartozik a hatáskörébe, intézkedései alkalmazásánál azonban tekintettel volt a bank kárrendezési szándékára.

A bírság összegének meghatározásakor a felügyelet súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a bank a téves tartalmú pozíciójelentések adatait viszonylag hosszabb időtávon, két héten keresztül nyújtotta ügyfelének. 

Enyhítő körülményként vette ugyanakkor figyelembe, hogy miután a hibát észlelte, arra haladéktalanul felhívta ügyfele figyelmét, és kárenyhítési intézkedéseket tett, továbbá a vizsgálat során a felügyelettel együttműködött. 

A bírság összegét az eset összes körülményeit mérlegelve az alkalmazható összeghatár alsó harmadában állapította meg a felügyelet. 

A PSZÁF felszólította a bankot arra, hogy nyilvántartásait mindenkor pontosan, ügyfelei pénzeszközeiről valós képet mutatóan vezesse, és ezekre a nyilvántartásokra támaszkodva pontos tájékoztatást adjon az ügyfeleknek.

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19453
-1.37 %
 
MOL
19850
-1.71 %
 
MTELEKOM
528
-1.12 %
 
OTP
4060
-1.81 %
 
RICHTER
38950
-0.12 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.98
-0.50
 
USD/HUF
218.76
-1.26
 
CHF/HUF
240.35
-0.53
 
EUR/USD
1.3294
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.33
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 10.
péntek,
18:05
 
Péterfalvi Attila
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu