Felsőoktatás: holnap kiderülnek a keresztféléves ponthatárok
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. január 14. 07:19A februárban induló képzésekre aspirálók összesen 12.311 jelentkezést adtak be a november 15-ei határidőig. A jelentkezők mintegy 80 százaléka mesterképzésre jelentkezett.
Ezek az adatok azt jelzik, hogy az alapképzésben végzők, végzettek, illetve részben a korábban főiskolai oklevelet szerzők egyre jobban kihasználják a keresztféléves jelentkezés lehetőségét. A 2010. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban csak mesterképzésre és felsőfokú szakképzésre lehetett jelentkezni államilag támogatott finanszírozási formára.
A mesterképzésekre jelentkezők számára a felsőoktatási intézmények határozták meg a rangsorolási, pontozási szabályokat, így azt is, hogy tartanak-e felvételi vizsgát, illetve miként veszik figyelembe a korábbi tanulmányi eredményeket. A felvételi vizsgák 2009 decemberében és 2010. január elején voltak.
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





