Borzalmas állapotok Haitin - holttestektől emelnek úttorlaszokat
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. január 15. 06:23A francia és az amerikai elnök Haiti megsegítése végett egy nemzetközi újjáépítési konferencia megrendezésében állapodott meg.
René Préval haiti elnök közölte csütörtökön, hogy hétezer áldozatot tömegsírba helyeztek. A haiti államfő Leonel Fernandezt, a szomszédos Dominikai Köztársaság elnökét fogadta a fővárosi repülőtéren. Fernandez az első külföldi államvezető, aki felkereste Haitit a földrengés után. A dominikai elnök azt mondta, hogy jelen pillanatban az egyik legfontosabb dolog, amire Haitinak szüksége van, az a segítség a halottak eltemetéséhez.
A Vöröskereszt becslése szerint 45-50 ezren haltak meg a haiti földrengésben. Korábbi helyszíni tudósítások arról szóltak, hogy holttestek hevernek szerte Port-au-Prince-ben. Az oszladozó tetemek bűze miatt a fővárosiak kendővel takarják el orrukat. A holttesteket teherautókkal szállítják a fővárosi központi kórházhoz, az intézet vezetője szerint a hullaháznál mintegy 1500 holtestet halmoztak fel.
Szemtanúk szerint a fővárosiak úttorlaszokat kezdtek emelni holttestekből Port-au-Princen utcáin, tiltakozva a segélyek késése miatt. A Time magazin fotósa, Shaul Schwarz arról számolt be, hogy legalább két ilyen hullarakást látott a fővárosban. "Elkezdték lezárni az utakat holttestekkel, komisszá válik a helyzet, az embereknek elegük van abból, hogy nem kapnak segítséget" - mondta.
Az ENSZ legfrissebb jelentésében arról tájékoztatott, hogy haiti missziójának legalább 36 tagja vesztette életét, 73-an megsérültek és 160-an eltűntek. A földrengésben összedőlt a haiti ENSZ-misszió központi épülete. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közölte, hogy csodával határos módon túlélte a katasztrófát az ENSZ egyik észt alkalmazottja, akit négyméteres romhalmaz alól szabadítottak ki két nappal a földrengés után.
A francia elnöki hivatal csütörtök este közleményében arról tájékoztatott, hogy Barack Obama amerikai és Nicolas Sarkozy francia elnök "Brazíliával, Kanadával és más, közvetlenül érintett országokkal" együtt haladéktalanul hozzálát egy nemzetközi újjáépítési és fejlesztési konferencia előkészítéséhez Haiti megsegítése végett. A tájékoztató szerint erről Sarkozy és Obama telefonbeszélgetése során született döntés, és a francia elnök az elkövetkező órákban tárgyalni fog róla Luiz Inácio Lula Da Silva brazil elnökkel, illetve Stephen Harper kanadai miniszterelnökkel.
Gordon Brown brit miniszterelnök azt mondta, hogy Haiti elképzelhetetlen tragédián esett át, és az országnak "a világ figyelmének, együttérzésének és humanitárius segélyezésének központjába kell kerülnie".
Friss híreink
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





