Haiti földrengés - szükségállapotot hirdettek ki
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. január 18. 06:35A rendkívüli állapot január végéig lesz érvényben. A kabinet 30 napos nemzeti gyászt is hirdetett, amely február 17-ig tart majd. Ezen idő alatt a középületek előtt félárbocra eresztik a nemzeti lobogót.
Carol Jospeh oktatási államtitkár vasárnap közölte, hogy eddig mintegy 70 ezer holttestet gyűjtöttek össze és temettek tömegsírba a keddi földrengés óta a karibi országban. Jean-Max Bellerive kormányfő szombaton még 25 ezer tetem elföldeléséről számolt be.
A kanadai kormány vasárnap bejelentette, hogy az adományozó országok képviselői január 25-én Montrealban ülnek össze, hogy megvitassák a karibi ország újjáépítését és biztosítsák, hogy az ENSZ segítségével a haiti lakosság számára a legkedvezőbb módon hangolják össze a nemzetközi segélyeket. A tanácskozáson Bellerive és Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is részt vesz.
A Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés romba döntötte a haiti főváros, Port-au-Prince legfontosabb infrastrukturális létesítményeit, több más várost pedig részben vagy egészben a földdel tett egyenlővé.
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





