Új erőre kap az amerikai autóipar

Gazdasági Rádió, 2010. január 18. 09:27
Az amerikai autógyártás kifelé mászik a gödörből – legalábbis erre utal a North American International Autoshow, amely ezen a héten látható a publikumnak Detroitban. Martin-Kovács Miklós a szakmai napok alapján küldte hírmagyarázatát:

Hybrid autók, elektromos autók, hidrogén meghajtású autók, de legalábbis etanollal is működő autóknak kell lenniük azoknak, amelyek uralják az érdeklődést az amerikai autópiac évnyitó nagy detroiti seregszemléjén, amely a North American International Autoshow nevet viseli.

A kiállítóterembe lépve az ember először azt hiszi, hogy Európában van, mert  elsőként az Audi, a BMW és a VW standja tarolja a tekinteteket, aztán persze továbbhaladva szépen sorban ott vannak a többiek is. Az idei hangulat kifejezetten bizakodó a tavalyihoz képest: akkor még a válság okozta sokk hatása érződött a standokon és látszott a tekinteteken, mostanra viszont már a 2009-es év túlélési harcának sebei kezdenek behegedni és a jelek szerint új erőre kap az amerikai autóipar – még ha a valódi fellendülésre várni is kell egy darabig.

Az idei piaci remények  éves szinten 12 millió körüli személyautó és kisteherautó eladását fogalmazzák meg, ami majdnem ötmillióval kevesebb, mint pár évvel ezelőtt, de azért rengeteg. Detroitban tökéletesen érezni, hogy a Ford és a GM valóban új üzleti röppályán van, miközben továbbra is sok a bizonytalanság a Chrysler körül. Erről tanúskodtak  annak a panelbeszélgetésnek a hozzászólásai ,amelyet egy, a nők professzionális fejlődését szolgáló szervezet, az Inforum rendezett.

A téma az elektromos autók jövője volt és mind a GM, mind a Ford képviselője elégedetten beszélt a konkrét programokról, amelyekre sokszázmillió dollárt költöttek még akkor is, ha sajátos módon az elektromos autó, mint olyan Amerikában már a múlt század elején olyan sikeres volt, hogy például a detroiti taxik egy időben csakis akkumulátorral hajtott kocsikkal hordták az utasokat.

A GM képviselőjét kérdeztem arról, hogy mikor lesz majd kapható Európában is a Volt – nos a tervek szerint jövőre jelenik meg az ő elektromos autójuk az EU kereskedéseiben. A Chrysler embere csupán azt érzékeltette az Inforum beszélgetésen,  hogy hamarosan komoly bejelentésre készülnek elektromos autó ügyben, de azt még a titok homálya fedi, hogy valójában mi várható a válság démonával még harcoló autógyártó mérnökeitől. 

Ha már az elektromos autóknál tartunk, mostanra már kirajzolódtak azok a hatalmas kihívások is, amelyek az elvileg akár tömeges elterjedést kísérik majd: elsősorban is a kutatóműhelyekben sokfelé próbálják létrehozni a valóban nagyteljesítményű és hosszú életű  plusz elérhető árú autó akkumulátorokat és ez már önmagában rendkívül kemény feladat. Közben pedig olyan, vélhetőleg nagypolitikai erőtérben is lényeges tényekkel kell foglalkozni, mint például az, hogy a jelenlegi legjobb akkukhoz nélkülözhetetlen lítium elérhetősége korlátozott és a kitermelés javarésze Kínában, meg Venezuelában van, ami ugyebár külpolitikailag kényes is lehet. Az elektromos autók feltöltéséhez a helyi elektromos műveknek is jól fel kell készülniük és sokféle  olyan technikai dolgot is egyértelművé kell tenni, mint például az, hogy milyen konnektorból  lehessen majd feltölteni az e-autókat- símán a létezőkből, vagy netán speciális megoldások kellenek. 

Detroitban az autókiállításon egyértelmű, hogy a cégek nagy erőkkel mozdulnak a fejlesztésre:  csak a három nagy amerikai cég kínálatában 16 hibrid, 10 elektromos és 9 hidrogén meghajtású autó szériagyártásra kész, vagy kísérleti modellje szerepel és akkor még ott vannak a japánok, koreaiak  és az európaiak is. Detroitból nézve tehát elmondhatom, hogy az amerikai autópiac gazdasági válságból  kilábalási lendületben van, ehhez megkapja a szövetségi és állami politikai hátszelet is- miközben persze 2010 sem lesz gondoktól mentes, de az itteni szakemberek úgy érzik, hogy ebben az esztendőben európai kollegáiknak fáj majd többet  fejük. Ami feltűnő volt Detroitban, hogy egyetlen modell sem volt gázmeghajtású, miközben szakemberek szerint a földgáz a 21. Század kőolaja, de ez már egy más történet, amelyről majd beszámolunk  a GR hallgatóinak.

A hírmagyarázat hossza: 3 perc 47 másodperc

 
 
article pic Javuló esély az idei recesszió elkerülésére Habár az ipari termelés decemberi adatai lassulást mutatnak, a tavaly nyáron-ősszel tapasztalt megtorpanáshoz képest a jelenlegi adatok mindenképpen optimistább képet mutatnak, hiszen továbbra is növekedésről beszélhetünk.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19865
1.07 %
 
MOL
20440
0.84 %
 
MTELEKOM
542
0.93 %
 
OTP
4113
0.56 %
 
RICHTER
39470
2.24 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
288.88
-0.82
 
USD/HUF
217.54
-1.00
 
CHF/HUF
238.69
-1.05
 
EUR/USD
1.3274
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
116.61
-3.06 %
 
Arany
1724.00
0.29 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 08.
szerda,
18:05
 
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu