Megtört a nemzetközi idegenforgalom
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. január 18. 14:45A szakma bevételei ennél nagyobb mértékben, 6 százalékkal esetek vissza. A nemzetközi szervezet idén némi élénkülésre számít, az idegenforgalom 3-4 százalékkal bővülhet a megindult lassú gazdasági növekedésnek köszönhetően, de komoly kockázatokat jelent a korábban bevezetett ösztönző programok megszűntetése.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2009. január–novemberben a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek, illetve vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának értékétől. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 10 százalékkal mérséklődött.

A magyar turisztikai marketing szervezet, a Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy idén a turizmusból származó bevételek a tavalyi szinten maradjanak, jövőre és 2012-ben pedig 3-4 százalékkal bővüljenek. Az MT Zrt. 2011-2012-re vonatkozó marketingstratégiájában azzal számol, hogy az idén a kereskedelmi szálláshelyeken a tavalyihoz képest stagnál a belföldi és külföldi vendégek és az általuk eltöltött vendégéjszakák száma, 2011-ben és 2012-ben viszont a vendégek száma 3-4 százalékkal, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig 1-2 százalékkal nő.
Friss híreink
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Emelkedtek a globális élelmiszerárak
- Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





