Haiti: hosszú sorok a kutak előtt, új leszállópálya nyílik
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. január 20. 06:40Daniel Allyn, a karibi országba vezényelt amerikai csapatok parancsok-helyettese helyi idő szerint tegnap közölte, hogy a leszállópályát huszonnégy órán belül megnyitják a fővárostól, Port-au-Prince-től mintegy 40 kilométerre délre fekvő Jacmel város mellett.
A leszállópályán Hercules C-130 típusú szállítógépeket fogadhatnak majd, ami először a Kanada által végzett mentési műveleteket könnyíti majd meg.
Port-au-Prince amerikai irányítás alá helyezett nemzetközi repülőterén, a Toussaint Louverture-ön jelenleg naponta kétszáz repülőgép landol, jóllehet a természeti csapás előtt naponta mindössze tizenhárom kereskedelmi járatot fogadott.
Philip Crowley amerikai külügyi szóvivő Washingtonban újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a rendelkezésre álló, korlátozott infrastruktúra akadályozza, hogy még több ivóvizet, élelmiszert és sátrat szállítsanak a karibi országba.
Az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet Párizsban kiadott közleményben kifogásolta, hogy létfontosságú orvosi felszerelést szállító repülőgépétől vasárnap este óta háromszor tagadták meg a leszállási engedélyt Port-au-Prince repülőterén, s a Haitival szomszédos Dominikai Köztársaságba irányították. A gép 12 tonna felszerelést, közte gyógyszereket, sebészeti eszközöket és művesekezeléshez szükséges berendezéseket szállított volna a rászorulóknak. A segélyszervezetnek több mint hétszáz munkatársa dolgozik Haitiban.
A karibi országban üzemanyaghiány alakult ki, hosszú sorok kígyóznak a töltőállomások előtt, amelyek felemelték áraikat és kis mennyiségben adnak ki üzemanyagot. Sok helyi autós napok óta hasztalan próbálja megtankolni járművét.
Az üzemanyaghiány akadályozza az élelmiszersegélyek, ivóvíz és gyógyszerek szétosztását, közúton történő célba juttatását is.
A karibi országba vezényelt amerikai haderő szerint az üzemanyagimportot bonyolító haiti kikötők rendben működnek, az üzemanyagnak a töltőállomásokra történő eljuttatását logisztikai gondok és a megfelelő személyzet hiánya gátolja.
Hugo Chávez baloldali venezuelai elnök segítséget ígért Haitinak a gondok orvoslásához. Venezuela washingtoni nagykövetsége közölte, hogy csütörtökön megérkezik a Dominikai Köztársaságba a venezuelai állami olajtársaság által küldött 225 ezer hordónyi benzin és dízelüzemanyag. A külképviselet nem részletezte, hogy az üzemanyagot onnan hogyan továbbítják Haitiba.
Kapcsolódó cikkek
- ENSZ: több mint 1,2 milliárd dollárt ígérnek Haitinak
- Tízmilliárd dolláros segély Haitinek?
- A bedugult reptér, a segélyek és a katonák: haiti helyzet, disszonanciákkal
- Haiti földrengés - szükségállapotot hirdettek ki
- Kitörhet a lázadás Haitin - Borzalmas állapotok vannak
- Világvége Haitin: kártyavárként omlottak össze a lakóépületek
- Haiti földrengés: "százezrek veszthették életüket"
- Több ezer halálos áldozata lehet a földrengésnek Haitin
Friss híreink
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





