Nap végére megütötték a BUX-ot
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. január 20. 16:41A részvénypiac forgalma 20,6 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a budapesti piac optimista hangulatban, felülteljesítő árfolyamokkal kezdte a szerdai kereskedést, azonban a BUX végül kis mértékű veszteséggel zárta a napot. Ennek oka elsősorban a felemás amerikai vállalati hírekben, illetve a vártnál néhány esetben kedvezőtlenebb tengerentúli makroadatokban keresendő.
Hozzátette: a régiós piacokkal összhangban mozgó magyar index a nyugat-európai tőzsdemutatóknál kisebb mértékben vesztett értékéből.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője szerint egyebek mellett azért sem szabad nagyobb jelentőséget tulajdonítani a hétfői, egy százalékot alig meghaladó esésnek, mivel az eladói nyomás mellett a vevők is nagy számban képviseltették magukat a piacon.
Az elmúlt napok változékony befektetői hangulata után várhatóan a következő időszakban is a piac iránykeresésére lehet számítani, aminek kimenetelét egyelőre nehéz lenne pontosan megjósolni - fűzte hozzá Vaszkó Szabolcs.
A Mol 400 forinttal, 2,07 százalékkal 18.900 forintra csökkent, 4,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 46 forinttal, 0,75 százalékkal 6.094 forintra esett, forgalmuk 12,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,68 százalékkal 735 forintra gyengült, forgalma 514,5 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 305 forinttal, 0,72 százalékkal 41.995 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 103,7 millió forintos forgalom mellett 60 forinttal, 0,32 százalékkal 18.700 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.054,56 ponton zárt szerdán, ez 6,79 pontos, 0,33 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Kapcsolódó cikkek
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





