3 napot adott a BKV - meghosszabbítják a bérletek érvényességét
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. január 20. 19:19Mint írták: a cég a sztrájkot továbbra is vis maior-nak tekinti, ennek ellenére kárpótolja az utasokat.
A HÉV-bérletekre az érvényesség meghosszabbítása nem vonatkozik, "mivel a HÉV ágazat összességében 84 százalékos férőhelykilométer teljesítményt szolgáltatott" - olvasható a közleményben.
A kétheti, havi és negyedéves Budapest-bérletekre és a környéki helyi, valamint a környéki 5 kilométeres és 10 kilométeres bérletekre vonatkozóan a bérletszelvényen feltüntetett érvényesség három nappal automatikusan meghosszabbodik: ha a bérlet eredeti érvényességi időtartama legalább egy sztrájknapot magában foglal (tehát az eredeti érvényességi idő szerint január 18-án lejárt bérlet január 21-én még éppen érvényes, de 22-én már nem),
vagy a bérlet-érvényesség kezdőnapja január 18-a és január 22-e közötti (a 18-át és a 22-ét is beleértve).
Az éves bérleteseket úgy kárpótolja a cég, hogy a jövő évi bérlet megvásárlásakor bizonyos kedvezményt (a 2010. évi bérletár háromszor 365-öd részét) biztosít.
Közölték azt is, hogy a sztrájk időtartamára érvényesített 24 órás, 72 órás, heti- és családi jegyek a nagy közlekedési csomópontokon lévő pénztárakban január 22. és február 28. között becserélhetők.
A BKV ellenőrei azt fogják vizsgálni, hogy az adott bérlet eredeti érvényességi dátuma a plusz három nappal együtt megfelel-e a feltételeknek - tették hozzá.
A közleményben a BKV arra kérte az utasokat, hogy akinek lejárt a bérlete, de még nem vásárolt új szelvényt, 2010. január 22-ig ezt mindenképpen tegye meg, mert így kaphatja meg a három nap kompenzációt.
Friss híreink
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





