Nem viszi Kínába mobilját a Google
Gazdasági Rádió, 2010. január 21. 12:07A cég ugyanis vitába került az ázsiai ország kormányával az internet cenzúrázása és levelezőprogramjának feltörése miatt.
A keresőóriás korábban bejelentette azt is, hogy kivonul Kínából. Közben a Google Franciaországban is konfliktusba került és egyre erősebben támadják amerikai konkurensei is.

Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum főtitkára szerint világszerte a Google az első számú keresőrendszer, azonban Kínában csak a második helyet tudta elfoglalni, ott ugyanis a Baidu nevezetű, saját fejlesztésű kereső áll az első helyen. Ennek ellenére körülbelül 100 millió kínai használja rendszeresen, naponta a Google szolgáltatásait.
Dombi Gáborral, az Informatikai Érdekegyeztető Fórum főtitkárával Meizer Gábor beszélgetett.
A beszélgetés hossza: 5 perc 5 másodperc
Friss híreink
- Távmunka felhőben: robbanás előtt a crowdsourcing
- Már 290 forint alatt az euró
- Játékfüggők sajátos önkorlátozása válságban
- Berlin unióellenes hangulat elleni fellépést kér Orbántól
- Új díjak a k+f minősítésben
- A hidegben rontották a kandallók Budapest levegőjét
- Malév-csőd: előnyben az üzemanyagszállító és a catering
- Javuló esély az idei recesszió elkerülésére
- Országértékelés: új stílus, de marad az egykulcsos adó
- A Bankszövetség 25 ezer ingatlan megmentését várja
- 130 ezer dolgozó bérkompenzációja inog
- Orbán: megrendítő volt a 2011-es év
- Munkahelyteremtés: középpontban a kis- és középvállalkozások
- Orbán: itt az ideje, hogy ne a dolgok után kullogjunk
- Az államháztartás 107,3 milliárd forint többlettel zárt
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer Korábbi adásaink





