Több mint 300 millió euró uniós segélyhez juthat Haiti
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. január 27. 18:38Tájékoztatása szerint a földrengés másnapján az EU gyorssegélyként hárommillió eurót szabadított fel, és ezt újabb 27,1 millió euró követheti néhány napon belül.
Az Európai Bizottság, az EU legfőbb végrehajtó testülete ezen a napon tájékoztatta az Európai Parlament költségvetési szakbizottságát a Haiti megsegítésére tervezett, illetve már megtett lépésekről. A kezdeti több mint 30 millió eurót az infrastruktúra helyreállítását segítő 106,8 millió eurós összeg követheti, majd az Európai Fejlesztési Alapból 200 millió eurót mozgósíthatnak a középtávú rekonstrukciókra.
Surján megítélése szerint az Európai Unió által mozgósítandó több mint 300 millió euró a lehetőségekhez képest arányos összeg. Az Európai Parlament készen áll a további erőfeszítések támogatására is.
"Fontos, hogy az unió példát mutasson a világban, vállalja a felelősséget, és a gazdasági krízis ellenére is mozgósítsa a lehetséges eszközöket" - fogalmazott a néppárti politikus.
Friss híreink
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





