Vagyonadó: a külföldön bejegyzett vízi- és légi jármű is adózik
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. január 27. 13:46A hajók közül a 25 négyzetméternél nagyobb vitorlázatú, illetve az 50 kilowattnál (kW) nagyobb motorteljesítményű adózik. A vitorlásoknál a vitorla minden négyzetmétere után évi 2 ezer forint az adó, a hajó első 10 évében, majd az adó folyamatosan csökken, és a 22 éves vitorlásnál már csak 500 forint.
A motoros hajónál kW-onként 300 forint az adó az új hajóknál öt évig, de a 16. évtől már csak 150 forint. Így például egy csaknem új 30 négyzetméteres vitorlázatú hajó éves adója 60 ezer forint, míg egy 100 kW-os motorosé csak 30.000 ezer forint.
A légi járművek megkülönböztetés nélkül adóznak, ha a legnagyobb felszálló tömegük meghaladja a 100 kilogrammot. Az új motoros repülők adója az első öt évben 100 kilogrammonként 8.000 forint. Így például az egytonnás felszálló súlyú kétéves gép adója 80 ezer forint. A 16 évesnél idősebb gépeknek viszont csak 5.000 forint az adója 100 kilogrammonként. Nem minősülnek motoros repülőgépeknek a motoros vitorlázók és léghajók.
A nem motoros légi járművek - ide értve a sárkányrepülőt, és a hőlégballont is - szintén a legnagyobb felszálló súly alapján adóznak, de a 100 kilogrammonkénti adó éppen fele a motoros gépekének.
A hajók és repülők akkor is adóznak, ha külföldön jegyezték be azokat, de a tulajdonosuk magyar illetőségű magánszemély, vagy Magyarországon bejegyzett szervezet.
A nagyteljesítményű - luxus - személyautók 125 kW (170 lóerő) motorteljesítmény felett kezdődnek. Az adó a "normál" gépjárműadó duplája 175 kW-ig, két és félszerese 200 kW-ig, míg afelett háromszoros az adó. Például az autó három éves koráig a normál adó 300 forint kW-onként, így egy 200 kW-os 2 éves kocsi éves adója 150 ezer forint.
Az MTI kérdésére a Pénzügyminisztérium azt közölte: a hajók, repülők és luxusautók adójából évi 1 milliárd forint költségvetési bevételre számítanak.
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





