Alacsony forgalom mellett bukdácsolt a BUX
Gazdasági Rádió, 2010. január 27. 18:20Kárpáti Gáborral, az UniCredit Bank munkatársa elmondta, hogy a blue chipek közül az OTP részvények estek a legtöbbet; a bankpapír 1,56 százalékos csökkenéssel 5.749 forintig esett.
A Mol 1,2 százalékot, a Richter félszázalékot vesztett értékéből, míg a Magyar Telekom árfolyama nem változott, 715 forintot ért.

Az Egis árfolyama - annak ellenére, hogy a cég ma jelentette be, hogy 120 forintos osztalékot fizet - 1,64 százalékkal 18.000 forintra csökkent.
A forint gyengülése mögött továbbra is a görögországi fejlemények állnak – mondta a rádiónk által megkérdezett szakértő.
A Budapesti Értéktőzsde zárásakor a Wall Street minimális csökkenésben, míg a nyugat-európai börzék már nagyobb esésben álltak.
Kárpáti Gáborral, az UniCredit Bank munkatársával Nagy Károly beszélgetett.
A hanganyag hossza: 1 perc 41 másodperc
Kapcsolódó cikkek
- Mínuszba fordult a BUX
- Enyhe plusszal zárt a BUX
- Csökken az érdeklődés a magyar tőzsde iránt
- Mínuszos zárás a BÉT-en
- A BÉT 1,32 milliárd forintos nyereséggel zárt tavaly
- Az ukrán cégek a magyarok helyett a lengyelekre szavaznak
- Holnaptól lehet kereskedni a Plotinus részvényeivel
- Az alakuló megatőzsdék felforgatják a piacot
- A januári költségvetési hiány nyomja fel a kötvényhozamokat
- A végére belehúzott a BUX
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
péntek,
18:05
Péterfalvi Attila
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke Korábbi adásaink





