A világ legnagyobb alapkezelői versengtek a magyar dollárkötvényért
Gazdasági Rádió, 2010. január 27. 20:09A 2 milliárd dolláros összeg gyakorlatilag megegyezik az idei évre tervezett 1.5 milliárd eurós devizakötvény-kibocsátási plafonnal, így az év hátralevő részében sokkal inkább a forint piacra szeretne támaszkodni az Államadósság Kezelő Központ.
Az ÁKK vezérigazgató-helyettese rádiónknak elmondta, hogy a mostani kötvénykibocsátás mindenképp előrelépésnek tekinthető a tavaly júliusi eurókötvény-kibocsátáshoz képest. Borbély László András kiemelte, hogy a mostani kötvény költsége alacsonyabb lesz, mint a már említett korábbi instrumentumé. Euróra váltva körülbelül 230-240 bázispont lesz a devizacsere hozam feletti felár.

Az ÁKK vezérigazgató-helyettese arról is beszélt, hogy már a tavalyi év végén felmerült, hogy jó lenne megnézni mi a helyzet a dollár-kötvénypiacon. Emellett a devizanem mellett szólt az is, hogy Magyarország igyekszik a befektető kört szélesíteni.
Főleg a különböző alapok vették, 65 százalékban az USA-ban sikerült értékesíteni, és több mint 250 befektető jutott hozzá ehhez a magyar kötvényhez – jegyezte meg Borbély László András. Hozzátette: a 2010-es finanszírozási tervben szereplő deviza kibocsátás nagyjából teljesült, ezen túl pedig már a forint kibocsátásokra kíván támaszkodni az ÁKK.
Az ÁKK vezérigazgató-helyettesével, Borbély László Andrással Pusztai Kati beszélgetett.
A riport hossza: 3 perc 53 másodperc
Friss híreink
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





