Csak az utolsó egy órában volt érdekes a BÉT-en üzletelni
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. február 3. 17:36Mint Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, pozitív amerikai és az ázsiai zárás eredményeképpen emelkedéssel nyitott a BUX, azonban nyitás után visszaesett a lendület a magyar börzén, így az index szűk sávban ingadozott egészen délutánig.
Az eseménytelen kereskedés egészen délután négy óráig folytatódott, azonban ekkor a vártnál kedvezőtlenebb amerikai makroadatok hatására esni kezdtek a vezető részvények árfolyamai.
A nap folyamán közel járt a BUX a 22.100 pontos erős ellenállási szint áttöréséhez, ami azonban nem sikerült, pedig a szakértő szerint ezen pont felett újabb lendületet vehetett volna az emelkedés.
Kovács Attila, az OTP Bank Nyrt. üzletkötője szerint is alacsony forgalom mellett viszonylag eseménytelen kereskedés zajlott a Budapesti Értéktőzsdén, egyedül az utolsó fél órában élénkült meg a forgalom.
Hozzátette: a régióban a BUX-hoz hasonlóan teljesítettek a vezető indexek.
A Mol árfolyama 45 forinttal, 0,24 százalékkal 18.550 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 73 forinttal, 1,25 százalékkal 5.762 forintra csökkent 8,5 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,85 százalékkal 716 forintra nőtt, forgalma 625,7 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,25 százalékkal 40.700 forintra esett, a részvények forgalma 558,6 millió forintot ért el.
Az Egis 178,7 millió forintos forgalom mellett 185 forinttal, 0,99 százalékkal 18.510 forintra gyengült.
Kapcsolódó cikkek
- Mínuszba fordult a BUX
- Enyhe plusszal zárt a BUX
- Csökken az érdeklődés a magyar tőzsde iránt
- Mínuszos zárás a BÉT-en
- A BÉT 1,32 milliárd forintos nyereséggel zárt tavaly
- Holnaptól lehet kereskedni a Plotinus részvényeivel
- Az alakuló megatőzsdék felforgatják a piacot
- A végére belehúzott a BUX
- Padlót fogott a hazai tőzsde
- A Richter árnyékát csak a Telekom kerülte el
Friss híreink
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





