A FED régi-új elnöke soha többé nem akar ekkora válságot

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. február 4. 07:34
Továbbra is hatalmas kihívásokkal kell megküzdenie az amerikai központi banknak; még mindig túl sok embernek nincs munkahelye, rekord ütemben folytatódnak a banki ingatlanlefoglalások és a banki hitelkínálat egyre szűkül - mondta Ben Bernanke Fed-elnök, akit helyi idő szerint tegnap iktattak be hivatalosan újabb négy évre hivatalába.

Bernanke - akit Barack Obama elnök jelölt a posztra, és akinek szenátusi megerősítése az ellenzéki bírálatok miatt korábban bizonytalannak tűnt - hangsúlyozta: mindenekelőtt meg kell őrizni a szövetségi tartalékbank-rendszer függetlenségét, és végre kell hajtani a pénzügyi rendszer reformját, hogy "soha többé ne fordulhasson elő" a 2008 őszihez hasonló pénzügyi válság.

Bernanke a Fed igazgatótanácsának elnökeként a bank washingtoni központi épületében tett esküt, a beiktatási ceremóniát Donald Kohn, a Fed alelnöke vezette.

Ben Bernanke

A régi-új Fed-elnök hangsúlyozta: a központi banknak együtt kell működnie a kongresszussal és más intézményekkel a hatékony és átfogó pénzügyi szabályozási reform érdekében. "Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy gazdaságunkat soha ne dönthesse romba egy pénzügyi összeomlás" - mondta, de figyelmeztetett: a reform során nem gyengülhet a Fed törvényesen rögzített és a politikai hagyományokban ápolt autonómiája, függetlensége.

Bernanke - aki 2006 február 1-je óta áll a Federal Reserve élén - azt mondta: az elmúlt négy év rendkívüli időszak volt a Fed történetében, az intézmény megállta helyét, gyorsan, határozottan és kreatívan cselekedett, amikor le kellett küzdeni a nagy depresszió óta legsúlyosabb pénzügyi krízist és meg kellett előzni a gazdaság fenyegető összeomlását. Méltatta, hogy a Fed a világ egyik legátláthatóbb és elszámoltathatóbb központi bankja, de hozzátette, még átláthatóbbá kell tenni.

Az 56 éves, a Time magazin által az év emberének választott Bernankét még Obama elődje, George W. Bush elnök nevezte ki a Fed első emberévé, amely a világ egyik legnagyobb hatalmú pénzügyi pozíciója. A múlt csütörtöki szenátusi szavazáson 70-30 arányú döntéssel hagyták jóvá jelölését. Ennyi nem szavazatot még egy Fed-elnökjelölt sem kapott 1978 óta, mióta a felsőház dönt a jelölt személyének megerősítéséről. A republikánusok egyebek mellett azért bírálták, mert szerintük a Fed nem tett eleget a válság megelőzése érdekében, felelős volt a krízist előidéző laza pénzügyi szabályozásért.

 
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19414
-1.57 %
 
MOL
19720
-2.35 %
 
MTELEKOM
531
-0.56 %
 
OTP
4050
-2.06 %
 
RICHTER
38920
-0.19 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
292.15
0.67
 
USD/HUF
220.60
0.58
 
CHF/HUF
241.51
0.63
 
EUR/USD
1.3257
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.69
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu