W alakú recessziót, és jóval nagyobb hiányt vár a Fidesz
Origo, Gazdasági Rádió, 2010. február 4. 11:16Az IMF-hitelt meghosszabbítaná a párt - mondta Varga Mihály alelnök a Bloombergnek.
A folytatódó recesszió, a halmozódó adósság és az irreális idei hiánycél behatárolja a jövendő Fidesz-kormány lehetőségeit a magyarországi gazdasági növekedés beindításában - mondta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában.

A volt pénzügyminiszter szerint Magyarországon "W alakú" lesz a visszaesés, ellentétben a kormány várakozásaival. Ez pedig lehetetlenné teszi a 3,8 százalékra kitűzött 2010-es deficitcél elérését - jelentette ki Varga, hozzátéve, hogy a Fidesz 7,5 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányra számít.
A Fidesz ugyanakkor meg akarja hosszabbítani az októberben lejáró IMF-kölcsönt. A párt vezetői még ebben a hónapban találkoznak a valutaalap képviselőivel - tette hozzá Varga. "Nem célunk a hiány növelése, de olyan körülményeket is figyelembe veszünk, amelyeket az IMF nem" - mondta a politikus.
A teljes cikk itt olvasható el!
Friss híreink
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





