Horvát akció a Molnál

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. február 5. 16:09
A horvát INA-ban tervezett beruházásokra, valamint a már megindított kitermelő és feldolgozó projektjeire összpontosít az idén a Mol - közölte Hernádi Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója pénteken. A Reuters hírügynökségnek adott interjúban elmondta, hogy március 31-ig a horvát kormánnyal közösen meg kell találni a tőkeemelés módját a horvát olajtársaságban.

"Van több lehetőség is, így alternatíva a közvetlen tőkeemelés, a részvényre átváltható kötvény kibocsátása, vagy valamely vagyonelem eladása. Ez utóbbi tűnik egyelőre a legkevésbé valószínű opciónak, de még nincs hivatalos döntés" - idézte Hernádi Zsoltot a Reuters. 

Elmondta azt is, hogy a Mol képes lesz finanszírozni tervezett beruházásait és finomítói korszerűsítéseit az INA-nál a már meglévő hitelállományából és cash-flow-termelő képességének segítségével. 

Kizárta ugyanakkor a tárgyalásokat a stratégiai együttműködésről az orosz Szurgutnyeftyegazzal, amely tavaly 21 százalékos részt vett a Mol-ban osztrák OMV-től. Ezt az akciót a Mol ellenséges lépésnek tekinti.

"Mivel nem látjuk világosan a részvénypakett sorsát - vagyis azt, hogy mi ezzel a Szurgutnyeftyegaz szándéka - nem látok lehetőséget a tárgyalásra a stratégiai együttműködésről a Szurgut és a Mol között" - idézte a hírügynökség Hernádi Zsoltot, aki hangsúlyozta, hogy "ez a Mol vezetése és részvényeseinek álláspontja, a velük folytatott megbeszélések alapján".

 
Kulcsszavak:  Mol
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19420
-1.54 %
 
MOL
19715
-2.38 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4056
-1.91 %
 
RICHTER
38860
-0.35 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.93
0.45
 
USD/HUF
220.15
0.13
 
CHF/HUF
241.27
0.39
 
EUR/USD
1.3273
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.77
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu