Enyhe emelkedéssel nyitott a BUX
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. február 8. 09:03Enyhe emelkedéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde, ám nem kizárt a további esés lehetősége. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint nulla körüli változással, vagy kis pluszban nyithat a BÉT, hasonlóan az európai piacokhoz. Hozzátette, hogy ha lesz is egy kis "felpattanás" a múlt heti visszaesések után, azt érdemes inkább eladásokra kihasználni, és felkészülni a következő esésre.
Fazakas Péter, a Buda-Cash Brókerház elemzője szintén úgy véli, hogy az európai piacok a nyitásban "lekövethetik" a New York-i tőzsdeindexek pénteki, zárás előtti emelkedését. Az alaphangulat azonban továbbra is pesszimista, így a pluszos nyitás után az árfolyamok lemorzsolódása valószínű.
A BUX 590,53 pontos, 2,84 százalékos csökkenéssel, 20.224,74 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma rendkívül magas volt, 48,4 milliárd forint értékben születtek üzletek, a vezető részvények a stabil gyógyszergyártók kivételével veszítettek értékükből.
A Mol árfolyama 700 forinttal, 3,98 százalékkal 16.900 forintra süllyedt, az OTP részvények ára 230 forinttal, 4,26 százalékkal 5.170 forintra esett. A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 2,14 százalékkal 686 forintra csökkent. A Richter 75 forinttal, 0,19 százalékkal 39.250 forintra gyengült, míg az Egis 50 forinttal, 0,28 százalékkal 18.050 forintra erősödött. Tőzsdei árfolyamok
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





