A magyar toyotásokat is 40 percre a szervízbe rendelik
Gazdasági Rádió, 2010. február 8. 14:39A Toyota Motor Hungary Kft. kommunikációs igazgatója rádiónknak elmondta, hogy az első visszahívási hullám tavaly volt, amikor is a gázpedálok szőnyegekbe beakadását vizsgálták.
A mostani visszahívássorozat már a gázpedálok saját szerkezetének megkopása esetén előforduló beakadásra irányul. Ez a világon 4,45 millió autót érint a világon, Európában összesen 8 modellt.

Som Ferenc felhívta a figyelmet arra is, hogy ez egy megelőzési kampány. A visszahívás úgy történik majd, hogy minden ügyfélnek kiküldenek egy értesítést, ha az autója bele tartozik a kampányba. A javítás egyébként kulcsátvételtől kulcsátadások 40 perc, és ingyenes az ügyfelek számára.
A Toyota Motor Hungary Kft. kommunikációs igazgatója kiemelte azt is, hogy nem minden érintett gépkocsival rendelkező tulajdonost tudnak elérni, így azt javasolta, hogy mindenki, akinek 2005 utáni autója van, legalább telefonon érdeklődjön az autókereskedésnél.
Som Ferenc azt nem tudta megmondani, hogy a visszahívások milyen pénzügyi veszteséget jelentenek majd a Toyotának, hiszen ezek a javítások garanciálisak.
Som Ferenc, a Toyota Motor Hungary Kft. kommunikációs igazgatója először arról nyilatkozik, hogy pontosan milyen hibák miatt hívják vissza az autósokat a szervizekbe. A riporter Pataki Nikolett.
A beszélgetés hossza: 2 perc 49 másodperc
Friss híreink
- 200 milliárd euró kellene az Európai Valutaalap életre hívásához
- Kína begurult - Távozik a Google?
- Fordul a kocka - Jön a munkaerőhiány?
- Fokozott közúti ellenőrzés - Rászálltak a szabályszegőkre
- Nem indulhat a választásokon Budaházy - Börtönben marad
- Elhunyt Bilek István nemzetközi sakknagymester
- Vona: ha a Jobbik hatalomra kerül, bezáratja a TV2-t és az RTL Klubot
- Meghalt G. Szabó Judit írónő
- Ma van az antirasszista világnap
- Jön a banki különadó?
- A "fekete arany" sorsát latolgatják
- Rendkívüli állapot - Kitört a kétszáz éve alvó vulkán
- Hóvihar söpört végig az Egyesült Államokon
- Szabadlábon a volt BKV-vezető
- Döntött az MDF - Íme, a listájuk
Pénzváltó
Elemzések, háttérinformációk
Autoszektor.hu
Vezető szakértőink
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
vasárnap,
18:05
Oszkó Péter
pénzügyminiszter Korábbi adásaink





