Ukrajnai elnökválasztás: Janukovics győzött

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. február 8. 15:06
Viktor Janukovics, az ukrán ellenzék oroszbarátnak mondott vezetője nyerte meg az ukrajnai elnökválasztást - derül ki az ukrán központi választási bizottság (CVK) által közzétett nem végleges adatokból.

Janukovics ma felszólította ellenfelét, Julija Timosenko kormányfőt, ismerje be vereségét. Hasonló nyomást gyakoroltak a kormányfőre a nemzetközi megfigyelők is, akik a "demokrácia megkapó megnyilvánulásának" nevezték a szavazást, és sürgették Timosenkót, nyújtson kezet ellenfelének.

A CVK ma közölte, hogy az 59 éves politikus előnyét már nem lehet behozni a még összesítésre váró szavazatokkal. A testület legfrissebb, 98,78 százalékos összesítése alapján a vasárnapi második fordulóban Janukovics kapta meg a voksok 48,65 százalékát, 2,88 százalékponttal előzve meg a szavazatok 45,77 százalékát megszerző Julija Timosenko jelenlegi kormányfőt.

Viktor Janukovics

A szavazók 4,38 százaléka egyik jelöltet sem támogatta. A részvételi arány a választás második fordulójában elérte a 70 százalékot.

Timosenko, aki a 2004. évi "narancsszínű forradalomban" Janukovics győzelmének kihirdetése után az utcára szólította az ukránokat (a tömegtiltakozások hatására a legfelsőbb bíróság a 2. forduló megismétléséről döntött, amelyet a jelenlegi távozó elnök, Viktor Juscsenko nyert meg), hétfőn szokatlanul néma volt. Tervezett sajtótájékoztatóját keddre halasztotta.

Timosenko támogatói szerint számos alkalommal megsértették a választási törvényt, a nemzetközi megfigyelők viszont azt közölték: nem tapasztaltak súlyos törvénysértéseket.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vezetette nemzetközi megfigyelők felszólították a viszálykodó ukrán vezetőket: "hallgassanak a nép ítéletére".

"A választás a demokrácia megkapó megnyilvánulása volt. Ez mindenki számára győzelem Ukrajnában" - mondta Joao Soares, az EBESZ parlamenti közgyűlésének elnöke a nemzetközi megfigyelők által kiadott közlemény szerint.

"Egyesek szerint a narancsszínű forradalom elbukott. Én ezt tagadom. A narancsszínű forradalomnak köszönhetően a demokratikus választás immár valóság Ukrajnában" - jelentette ki Eörsi Mátyás, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése küldöttségének vezetője.

A megfigyelők ugyanakkor megjegyezték, hogy a bizalom hiánya az egymást kölcsönösen csalásokkal vádoló két jelölt között azonnali kihívást jelent az ország új vezetése számára. Felszólították Ukrajnát, hogy szilárdabb jogi szabályozással garantálják a "politikai folyamat", így a pártok és jelöltek finanszírozásának átláthatóságát.

Kárpátalján Julija Timosenko hivatalban lévő miniszterelnök szerezte meg a szavazatok többségét az ukrán elnökválasztás vasárnapi második fordulójában, valamivel több mint tíz százalékkal előzve meg riválisát, Viktor Janukovicsot, az ellenzéki Régiók Pártjának (PR) vezetőjét. Timosenkónak azt követően sikerült fordítania kárpátaljai eredményén, hogy az elnökválasztás első fordulójában 3,5 százalékkal kevesebb szavazatot kapott, mint a magyar és román nemzetiségű választók nagy részének voksait megszerző Janukovics.

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) sikerként értékeli, hogy az általa támogatott ellenzéki elnökjelölt, Viktor Janukovics régiópárti vezető meggyőző fölénnyel nyert a magyar többségű beregszászi választási körzetben az ukrán elnökválasztás vasárnapi második fordulójában. Gajdos István, az UMDSZ elnöke hétfőn az MTI-nek telefonon elmondta: reméli, hogy Janukovicsnak hetekkel az államfői tisztségbe történő beiktatását követően sikerül olyan helyzetet teremtenie, amely lehetővé teszi a nemzetiségeket sújtó korábbi rendeletek visszavonását. A kisebbségi vezető azt is elmondta: zökkenőmentes kijevi hatalomváltásra számít, annál is inkább, mivel – mint fogalmazott – Timosenko többször hangoztatta az európai értékek iránti elkötelezettségét, s Viktor Juscsenko leköszönő elnök is jelezte, hogy készen áll a civilizált hatalomátadásra.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szerint a vasárnap véget ért ukrán elnökválasztás után kedvezően, de kedvezőtlenül is alakulhat a kárpátaljai magyarság helyzete. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke ma az MTI-nek kifejtette: a második fordulóban az történt, amire számítottunk, vagyis minimális a két jelölt szavazatai között a különbség, s ez nem zárja ki, hogy a felek a bíróságon folytatják a választási küzdelmet. De bármelyik jelölt legyen is Ukrajna elnöke, akár kedvezően is alakulhat a kárpátaljai magyarság számára a helyzet, amennyiben Viktor Janukovics - az ellenzék nyerésre álló vezére - beváltja a választások előtt a kisebbségeknek tett "ködös ígéreteit", vagy, ha úgy alakulna, Julija Timosenko kormányfő teljesítené a második forduló előtt kilátásba helyezett intézkedését a kisebbségek oktatását sújtó rendeletek hatályon kívül helyezését illetően – tette hozzá.

A KMKSZ elnöke ugyanakkor nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy államfői minőségében Janukovics egy őt támogató parlamenti többség létrehozása érdekében megállapodik a nacionalista Mi Ukrajnánk–Népi Önvédelem (NU-NSZ) pártszövetséggel, s ennek leghamarabb a kisebbségek jogainak biztosításával kapcsolatos választási ígéretei esnek áldozatul - jelentette Varga Béla, az MTI tudósítója.

 
 
article pic Nem csak a végtörlesztés növelte a januári ingatlanforgalmat Kiemelkedő, az elmúlt évek legnagyobb darabszám forgalmával zárt az idei első hónap. A Duna House becslése szerint 2012 januárjában országosan 12 970 db adás-vételi tranzakció zajlott.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19842
0.95 %
 
MOL
20300
0.15 %
 
MTELEKOM
542
0.93 %
 
OTP
4136
1.12 %
 
RICHTER
39370
1.98 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
288.91
-0.79
 
USD/HUF
217.69
-0.85
 
CHF/HUF
238.49
-1.25
 
EUR/USD
1.3272
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
116.38
-3.06 %
 
Arany
1724.00
0.29 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 08.
szerda,
18:05
 
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu