USA: még nem tudni, mivel jár a kiadások befagyasztása

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. február 8. 18:53
Keddtől újra megméretteti magát az Egyesült Államok az állampapírpiacon. Barack Obama legújabb, deficitcsökkentő intézkedései egyelőre elegendőek a piaci bizalom megtartásához – véli a CIB Bank elemzője. Ugyanakkor kérdés, hogy megengedheti-e magának Amerika, hogy csökkentse a kiadásait, hiszen a gazdaság még nem önjáró.

A Moody’s hitelminősítő múlt héten jelentette be, hogy megfelelő deficitkezelés hiányában nyomás alá kerülhet az Egyesült Államok első rendű adósbesorolása.

Az idei évben a költségvetési hiány igen jelentős, 1600 milliárd dolláros lesz az USA-ban, és ennek a finanszírozására kell az új kibocsátás. A CIB Bank elemzője szerint az amerikai állampapírok iránt továbbra is Kína felől érkezhet majd a legfőbb kereslet.

Barta György úgy látja, hogyha a világon csökken a kockázatéhség, akkor még mindig dollárban denominált eszközöket vásárolnak leginkább a befektetők. Ez pedig azt jelzi, hogy továbbra is él az Egyesült Államokba vetett bizalom.

A rádiónk által megkérdezett szakértő szerint a mostanában meghozott intézkedések csökkentették annak az esélyét, hogy elveszítse első rendű besorolását az Egyesült Államok. Ezek közé tartozik például az, hogy Obama létrehoz egy költségvetési bizottságot, valamint a kiadási oldal befagyasztása.

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke egyébként azt tervezni, hogy az elnökségi periódusának végére az 1600 milliárd dolláros költségvetési hiányt a felére csökkentik. Ez pedig nagyon fontos pont a befektetői bizalom megőrzése miatt.

Barta György ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az adósságpálya fenntarthatóságával kapcsolatban lehetnek még aggályok.  Hozzátette: az is problémát okoz, hogy az amerikai növekedés még nem önjáró, inkább az ösztönző intézkedések miatt volt a visszapattanás. Ilyen körülmények között pedig nagy kérdés, hogy megengedheti-e magának Amerikai, hogy csökkentse a kiadásait.

Közben Európában egyelőre megnyugodni látszanak a piaci szereplők, pedig még a múlt héten a görög járvány továbbterjedésétől tartva pánikhangulat kezdett kialakulni.  A G7-ek hétvégi tanácskozásán ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a görögök, spanyolok, portugálok mellett Olaszország, és Írország is bajba kerülhet.

A rádiónk által megkérdezett szakértő szerint az utóbbi két ország is hasonló gondokkal küzd, mint a már említettek; nevezetesen az eladósodás fokozódó üteméről van szó az ő esetükben is.

Görögországban már történtek intézkedések annak érdekében, hogy megállítsanak egy súlyos dominóhatást: befagyasztották a közszféra béreit, nyugdíjreformot hirdettek, és csökkentették a szociális kiadásokat.

Barta Györggyel, a CIB Bank elemzőjével Sipos Anikó beszélgetett.

A riport hossza: 6 perc 8 másodperc

 
 
article pic Javuló esély az idei recesszió elkerülésére Habár az ipari termelés decemberi adatai lassulást mutatnak, a tavaly nyáron-ősszel tapasztalt megtorpanáshoz képest a jelenlegi adatok mindenképpen optimistább képet mutatnak, hiszen továbbra is növekedésről beszélhetünk.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19906
1.27 %
 
MOL
20550
1.38 %
 
MTELEKOM
542
0.93 %
 
OTP
4124
0.83 %
 
RICHTER
39305
1.81 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
288.84
-0.86
 
USD/HUF
217.56
-0.98
 
CHF/HUF
238.37
-1.37
 
EUR/USD
1.3272
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
116.64
-3.06 %
 
Arany
1724.00
0.29 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 08.
szerda,
18:05
 
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu