Élőben fog vitázni Obama az egészségügyi reformról

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. február 8. 20:48
Élőben közvetíti a televízió az amerikai elnök és a szövetségi kongresszus két pártja képviselőinek az egészségügyi reformról folytatandó, február 25-i eszmecseréjét - jelentette ma az amerikai CNN televízió egy magas rangú kormányzati tisztségviselőre hivatkozva .

A fehér házi forrás szerint az egész eseményt élőben közvetítik majd. Az egyenes adással Barack Obama részben annak a kampányígéretének tesz majd eleget, miszerint az egészségbiztosításról folytatandó tárgyalásokról élőben számolhat be a televízió.

Az elnök holnap a szenátusban és a képviselőházban demokrata és republikánus vezetőkkel tartott megbeszélésen készíti elő a február 25-i kétpárti egyeztetést. Az eszmecserére Obama az unió állapotáról szóló, januári üzenetében tett ígéretet.

Obama az amerikai CBS televíziónak vasárnap adott interjújában elmondta: a republikánusokkal, a demokratákkal és az egészségügy szakértőivel lépésről lépésre kívánja áttekinteni a vonatkozó két törvénytervezetet.

"Menjünk át a törvénytervezeteken - az ő elképzeléseiken, a mi elképzeléseinken - tekintsük át őket módszeresen, hogy az amerikai nép láthassa és össze tudja vetni azt, hogy minek van értelme" - jelentette ki az elnök.

Obama először egy múlt hét csütörtöki pénzgyűjtő gyűlésen vetette fel annak gondolatát, hogy nyílt, élőben közvetített tárgyaláson kell kompromisszumra jutni a republikánusokkal az egészségügyi reform kérdésében. Mint mondta, akármilyen törvénytervezet születik is az egyeztetésen, azt a kongresszus elé kell terjeszteni.

Obamának feltett célja, hogy keresztülvigye a reformot. Az elnök azt reméli, hogy ebben a republikánusok is támogatják majd - fogalmazott a CNN-nek a fehér házi forrás.

A republikánusokkal folytatandó nyílt egyezkedés Obama és a demokraták első világos kezdeményezése azóta, hogy elvesztették 60 mandátumos szenátusi "szupertöbbségüket". Az elhunyt demokrata Robert Kennedy helyére Massachusettsben megválasztott republikánus Scott Brown szenátort a múlt héten eskették fel a felsőházban. A demokraták így egy voks híján képtelenek megakadályozni az ellenzéki obstrukciót az egészségügyi reform és más kulcsfontosságú törvénytervezetek ügyében.

A képviselőház és a szenátus, egymástól függetlenül, demokrata törvénytervezetet fogadott el az egészségügyi ellátás reformjáról. Obama a múlt héten bejelentette, hogy a demokraták vezetői a két tervezet ötvözéséből egységes javaslatcsomagot terjesztenek a republikánusok elé.

Mint arra Obama a múlt csütörtöki beszédében rámutatott, az egységesített törvénytervezet 30 millió ellátatlan amerikaira terjesztené ki az egészségügyi biztosítást, miközben csökkentené annak költségeit. Nem tett viszont említést arról az elképzelésről, miszerint a kormányzat üzemeltetné az ellátást - márpedig ez a legnagyobb szálka a republikánusok szemében.

 
 
article pic Javuló esély az idei recesszió elkerülésére Habár az ipari termelés decemberi adatai lassulást mutatnak, a tavaly nyáron-ősszel tapasztalt megtorpanáshoz képest a jelenlegi adatok mindenképpen optimistább képet mutatnak, hiszen továbbra is növekedésről beszélhetünk.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19864
1.06 %
 
MOL
20450
0.89 %
 
MTELEKOM
542
0.93 %
 
OTP
4117
0.66 %
 
RICHTER
39410
2.09 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
288.88
-0.82
 
USD/HUF
217.63
-0.91
 
CHF/HUF
238.69
-1.05
 
EUR/USD
1.3269
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
116.54
-3.06 %
 
Arany
1724.00
0.29 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 08.
szerda,
18:05
 
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu