Mesterkurzus - Downsizing - Méretcsökkentés

Gazdasági Rádió, 2010. február 9. 19:24
A downsizing egy olyan folyamat, amely során a vállalat a piaci körülményekhez igazodva csökkenti méretét.

 

2010.01.27.

A downsizing egy olyan folyamat, amely során a vállalat a piaci körülményekhez igazodva csökkenti méretét. A csökkentési folyamat jellemzően, bár nem kizárólagosan, az emberi erőforrások csökkentését jelenti, azaz elbocsátásokat. A kellemetlen leépítés, kirúgások, elbocsátás szavak helyett más megfelelőket is igyekeztek a köztudatba építeni, mint a méretre igazítást (rightsizing) vagy az átszervezés (restructuring).

A downsizing nyomán a legtöbben a fejlett nyugati országokban a 80-as évek végén, a 90-es évek elején vesztették el a munkájukat. Jellemzően a középvezetőktől szabadultak meg a cégek, hiszen a megnövekedett verseny és az informatika térnyerése következtében a vállalat ezen középrétegére már nem volt szükség. Peter Drucker menedzsment guru szerint a hatékony szervezetre a legjobb példa a brit közigazgatás a korabeli Indiában. Nagyjából ezer fővel (!) igazgatták egész Indiát úgy, hogy egy-egy magasabb beosztásban lévő vezetőnek közvetlenül 100 beosztott jelentett.

A 90-es évek végére éles ellenállás alakult ki a méretcsökkentéssel szemben. A kétségtelen előnyöket sok esetben ellensúlyozta a cégekben lezüllő morál, a csökkenő lojalitás. Egy felmérés szerint a downsizing módszert alkalmazó cégek csak 48%-a találta úgy, hogy a profit emelkedett az elbocsátások után, miközben a minőségjavulást szinte egyik cég sem volt képes ezzel a módszerrel elérni. 1994-ben a Business Week egy cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy a rosszul végzett downsizing nem jelent mást, mint azt, hogy kevesebb ember azonos feltételek mellett többet dolgozik. A munka szervezése tehát legtöbb esetben nem változott.

Egy másik kellemetlen következménye a helytelenül végrehajtott méretcsökkentésnek az innovatív képesség elvesztése. Egy másik tanulmány arra mutatott rá, hogy az ilyen cégek a későbbiekben nehezen vagy egyáltalán nem voltak képesek új termékeket a piacra vinni. A tanulmány készítői ennek okát az informális kapcsolatok megszakadásában és hiányában jelölték meg.

A figyelmesebb cégek alternatívája az átszervezés – ha lehetséges. Ha már az állás megszűnik, nem feltétlenül kell a dolgozónak is mennie. A 3M például több ezer dolgozót mentett már meg ilyen átszervezések segítségével. A cég azért képes erre mert, folyamatos innovációja eredményeképpen újabb termékek és divíziók keletkeznek.

Tipold István
DLM Consulting

www.autoszektor.hu

További érdekes cikkek cégvezetés témában a http://www.autoszektor.hu/Cegvezetes.html címen!

 

 
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19410
-1.59 %
 
MOL
19800
-1.96 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4035
-2.42 %
 
RICHTER
38850
-0.37 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.24
-0.24
 
USD/HUF
219.10
-0.92
 
CHF/HUF
240.49
-0.39
 
EUR/USD
1.3287
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.72
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu