Megvannak számlálva a Fed hónapjai

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. február 10. 20:19
A gazdaságösztönzés végére, a Fed hitelezési politikájának szigorítására utalt az amerikai központi bank elnöke a washingtoni képviselőház pénzügyi bizottságának írt beszámolójában, amelyet szerdán tartott volna meg, de a fővárost sújtó rendkívüli hóvihar miatt a meghallgatást elnapolták.

Ben Bernanke a közzétett beszámolóban kilátásba helyezte, hogy a gazdaság erősödésével a Fed véget vet likviditásnövelő politikájának. Első lépésként növelnék a diszkontrátát, erről azonban egyelőre nincs döntés. Ugyanakkor utalt rá: a Fed még hónapokra van attól, hogy kamatot emeljen, vagy kivonja a pénzügyi rendszerbe pumpált plusztőkét. A tőzsdemutatók erős csökkenésnek indultak a beszámoló hatására. 

A szövetségi tartalékbank-rendszer első embere kifejtette: a hitelpiaci feltételek szigorításában a Fed legfőbb eszköze annak a kamatnak a módosítása lehet, amelyet a központi bank fizet a kereskedelmi bankoknak a kötelező feletti pénztartalékok után.

Ben Bernanke

Bernanke elmondta: "hamarosan" megkezdik a 2008-as pénzügyi válság kivédésére hozott rendkívüli likviditásfokozó programok befejezését, de a rövid távú kamatlábak még várhatóan "hosszabb ideig" rekord alacsony szinten maradnak a gazdaság gyengélkedése miatt.

A Fed az évtizedek óta legsúlyosabb pénzügyi krízis letörésére 2008 decemberében zéróhoz közeli szintre csökkentette az irányadó kamatot és egy sor rendkívüli hitelezési és hosszú távú befektetés- felvásárló programot indított, hogy a hosszú távú kamatokat alacsonyan tudja tartani. Ezen lépések eredményeként a bankok 1,1 ezer milliárd dollár tartalékot halmoztak fel az előírt rátán felül a Fednél, amelyért az 0,25 százalékos kamatot fizet. 

A kötelező feletti úgynevezett szabad tartalékok utáni kamat növelésével a Federal Reserve arra ösztönözheti a kereskedelmi bankokat, hogy több tőkét tartalékoljanak a központi banknál, ahelyett, hogy hitelezzenek vállalatoknak vagy háztartásoknak. A Fed az elképzelés szerint így képes lesz arra, hogy lefékezze az infláció megugrásának kockázatával járó esetleg túlhevülő gazdaságot. 

A szabad tartalékok utáni központi banki kamatfizetés viszonylag új az amerikai Fed eszköztárában - a kongresszus 2008 októberében hatalmazta fel erre -, míg más nagy jegybankok, mint például az Európai Központi Bank már jó ideje használja azt.

 
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19414
-1.57 %
 
MOL
19715
-2.38 %
 
MTELEKOM
531
-0.56 %
 
OTP
4048
-2.10 %
 
RICHTER
38960
-0.09 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
292.29
0.81
 
USD/HUF
220.71
0.69
 
CHF/HUF
241.57
0.69
 
EUR/USD
1.3254
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.64
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu